Donald Trump: elfogták a Charlie Kirk kivégzésével gyanúsított személyt
Letartóztatták azt az embert, akit Charlie Kirk konzervatív aktivista szerdai kivégzésével gyanúsítanak.
16:29
Az újságírói kérdések nehezen hallhatók, de Cox kormányzó azt mondja, a gyanúsított radikalizálódásával kapcsolatos információkat egyelőre nem oszthatnak meg a nyilvánossággal.
Robinson nagyjából három és fél órányi autóútra élt a merénylet helyszínétől, és nem az egyetem diákja volt. Szüleivel a Utah állam déli részén található Washington megyében élt.
Részleteket nagyjából három-négy napon belül közölnek majd, amikor elkészül és nyilvánosságra kerül a teljes vádirat.
16:21
Spencer Cox elmondta: „soha nem voltam olyan dühös és olyan szomorú, mint az utóbbi napokban”, de Charlie Kirk szavai jutottak eszébe: „Mindig bocsáss meg az ellenségeidnek, mert semmi más nem idegesíti őket jobban”.
A fiatalokhoz szólva felhívta a figyelmet, hogy úgy tűnhet, mintha a düh lenne az egyetlen járható út, de lehetőségük van ezt megváltoztatni azzal, hogy hajlandók lefolytatni a kényes vitákat is. Emlékeztetett: a merényletet követően – korábbiaktól eltérően – „nem volt erőszak, nem voltak fosztogatások, hanem virrasztásokat tartottak, és csak ez lehet a válasz az erőszakra, mert fordulóponthoz érkeztünk”.
Minden megszólaló láthatóan többször majdnem elsírta magát.
16:17
Összesen több mint hétezer tipp érkezett a hatóságokhoz szerda óta.
Mike Smith seriff megköszönte azt, hogy olyan sokan támogatták a hatóságokat és imádkoztak értük, mert „nagy szükségük volt rá.” Hozzátette, sokan legfeljebb egy órát aludtak az utóbbi napokban.
16:14
Kash Patel, az FBI igazgatója elmondta: a merénylőt 33 óra leforgása alatt tartóztatták le.
Kash Patel Charlie Kirköt barátjának nevezte.
16:10
A töltényekre antifa szlogeneket véstek, ezekre Robinson korábban üzenetekben is utalt.
Utah kormányzója köszönetet mondott Robinson családtagjainak is, amiért segítettek a merénylő azonosításában.
16:04
A több mint egy órás késéssel elkezdődő sajtótájékoztató elején kiderült: a gyanúsított bevallotta tettét egy családtagjának, aki ezt bejelentette a helyi seriffnek – számolt be róla Utah állam kormányzója, Spencer Cox.
Robinsont utána egyértelműen azonosították a gyilkosság helyszínén készült videófelvételek alapján.
Családtagok elmondása szerint Robinson az utóbbi időben egyre inkább elkezdett a politikai iránt érdeklődni, és korábban is emlegette Charlie Kirköt.
Robinson üzenetekben részleteket osztott meg a merénylethez használt fegyverről és töltényekről.
15:27
Az Associated Press információi szerint a gyanúsított egy 22 éves férfi Utah államból, a neve Tyler Robinson.
Az FBI által magyar idő szerint délután 3 órára meghirdetett sajtótájékoztató még nem kezdődött el.
15:25
Az Associated Press hírügynökség szerint a gyanúsított 22 éves.
Ezt Donald Trump közölte a FOX News reggeli műsorában.
Azt mondta, az élő adás előtt „öt perccel” kapta a hírt. A gyanúsított „28 vagy 29” éves, és egy hozzá „nagyon közelálló” személy – jó eséllyel egy egyházi elöljáró – adta fel a hatóságoknak.
„A dolgok még változhatnak, de a tények bizony tények, elfogtuk, akit kerestünk.”
Az elnök hozzátette: reméli, hogy a gyilkost halálra ítélik.
Elárulta azt is, hogy nem nézte meg a Charlie Kirk kivégzéséről az interneten terjedő videót.
Egyes információk szerint a gyanúsítottat helyi idő szerint „tegnap este” vették őrizetbe a gyilkosság helyszínétől több mint 400 kilométerre.
