A csatornától az Urálig

– Merész álláspont, de roppant logikus… Segítene az ön által sodródónak tartott Európán, amelynek élén karakter nélküli politikusokat látunk, akik öngyilkos stratégiát erőltetnek az unióra. Egyébként kik ezek az emberek és onnan jöttek?

– A brüsszeli elit a selejt bosszúja, tagjai mintha kontraszelekció folytán kerültek volna a posztjukra. Nagyon súlyos helyzetbe sodorták Európát azzal, hogy nem az európai érdekeket képviselik, sőt még ezeknek az érdekeknek a felismerésére sem képesek. Teljesen alkalmatlan politikusok, akik miatt súlyos válságba került az Európai Unió. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor és a Patrióták frakciója bizalmatlansági indítványt nyújt be Ursula von der Leyen ellen. Nézetem szerint fontos lenne Oroszország integrációja, több szempontból is. Az orosz állam gazdasági, kulturális és katonai értelemben mindig is Európa részének tekintette magát, és az utóbbi évtizedekben szorosabb kapcsolatokra törekedett a Nyugattal. Szó volt arról, hogy belépne a NATO-ba, illetve az unióba is, csakhogy ezt Európa elutasította. Nyilván azért, mert a Zbigniew Brzeziński által kidolgozott amerikai külpolitikai doktrína szerint nem lehet megengedni, hogy Oroszország és Európa egy egységet, egy eurázsiai tömböt alkosson, benne Ukrajnával is. Mert ez így veszélyes riválisa lenne Amerikának.

– Ha már az európai lejtmenetről beszélünk, nem Angela Merkel regnálásával kezdődött az egész?

– Az ő korszakában kezdett Európa eljelentéktelenedni, mégpedig azért, mert megroppantotta a földrész legnépesebb, legfontosabb országának, vezető gazdasági hatalmának, azaz Németországnak az erejét. Leépítette az atomerőműveit, egy sor gazdaságilag előnytelen és észszerűtlen engedményt tett a zöldeknek, meggyengítette a hadsereget, miközben elhanyagolta a digitalizációt, elodázta az infrastrukturális beruházásokat, végül pedig rászabadította Németországra és Európára azt az illegális migránsáradatot, amely 2015 óta társadalmi, politikai és gazdasági válságba taszította a nyugat-európai országokat, és súlyos terhet rak az európai országok költségvetésére.

– Mennyi esélyt lát arra, hogy mindennek megszülessen a magyar adaptációja is 2026 után? A Tisza Párt adócsapásai biztosan nem segítik majd a magyar gazdaságot…

– Amit Brüsszel most a Tisza Párttal és Magyar Péterrel művel, az egy újabb színes forradalom kísérlete. A progresszív központ ahhoz szokott, hogy ha valahol nem úgy mennek a dolgok, ahogy neki tetszik, akkor színes forradalmakat szervez és finanszíroz. Brüsszel be akarja állítani Magyarországot is a szolgalelkű államok sorába. Igaz, mire erre sor kerülne, lehet, hogy már nem lesz hová besorolni bennünket, mert addigra szétmállik az unió. A folyamat már elkezdődött, például Európa második legerősebb országa, Franciaország a szemünk előtt omlik össze. Olyan mértékben eladósodott és olyan súlyos társadalmi megosztottság gyötri, ami miatt már régóta politikailag irányíthatatlanná vált. A francia elit megbukott, az ország olyan állapotba jutott, mint amilyenben Görögország volt 2008-ban. Ráadásul most Németország sem tudja megsegíteni, mert a németek sincsenek már abban a helyzetben, mint annak idején.

– Erős, jobboldali ember kellene oda. A végén még sajnálni fogják, hogy félreállították Marine Le Pent?

– Erő kellene, igen, mert ha így megy tovább, akkor Franciaország az IMF hitelére fog szorulni, és ez drámaian megrendítheti az eurózónát. Súlyosbítja az uniós krízist az Amerikai Egyesült Államok Európa-ellenes politikája is, amire Brüsszel nem találja a választ. Ha úgy lett volna, amivel Európa már Gorbacsovot is hitegette, és a 90-es évek után valóban nyitott lett volna Oroszország irányába, akkor most egészen másként állna az unió. Mára viszont elvesztette minden erejét, és teljesen kiszolgáltatta magát az Amerikai Egyesült Államoknak, amely egyébként most kezd kereskedelmi háborút a világgal. Nagy a tét.

– Nem azt ígérte Donald Trump, hogy eláll minden háborútól?

– A vámok és tarifák fegyverét forgatja. Szerintem kontraproduktívan. Elérte például, hogy most már India is besorolt a Kína–Oroszország-szövetségbe. Sőt, a nagy nyomás hatására a BRICS-országok elhatározták, hogy közösen lépnek fel Amerikával szemben a kereskedelempolitika terén. Lehet, hogy az USA azt követeli majd Európától, hogy mondjon le a Kínával való kereskedésről?

– Azt mondta az imént, ha Európa nyitott lett volna Oroszország felé, és Ukrajnával együtt felveszi az unióba, ma más erőállapotban lenne. Az volt De Gaulle híres geopolitikai elmélete is, hogy Európa a csatornától az Urálig tart. Szuverenista álláspontja mellett ez is szerepet játszhatott abban, hogy a háttérerők rászabadították az 1968-as diáklázadást?

– Ezt nem tudom. De azt igen, hogy amikor De Gaulle megkezdte a politikai pályáját, első útja Moszkvába vezetett. Az oroszokat Európa természetes partnerének tekintette; egyébként az oroszok megsegítették, amikor 1968-ban Párizsban forróvá vált a helyzet, mert Moszkva megakadályozta, hogy a lázadó diákok és a francia munkásosztály szervezetei szövetséget kössenek. Ma már több elemző úgy tekint ’68-ra, mint a világ első színes forradalmára.

– Már akkor felvetődött, hogy Amerika állhatott a lázadás mögött. Mindig is tartott a nyugati technika és az orosz nyersanyag találkozásától. Ön egy ízben arra utalt, hogy Oroszország, illetve az orosz energiahordozók nélkül Európa végleg elveszíti a versenyképességét…

– Igen, de most még súlyosabb a helyzet, mert a kínai technika és az olcsó orosz energia találkozik, ami Kínát fellövi a sztratoszférába. Az amerikai és a kínai gazdasággal szemben az európaiaknak ma három-négyszeres árat kell fizetniük az energiáért. Ez ellehetetleníti Európa versenyképességét. Így nem tud megfizethető, exportképes árut termelni, márpedig az európai gazdaság alapja az export. Oroszország új szerződéseket kötött Kínával. Ez azt jelenti, hogy Moszkva teljes hátraarcra készül a Nyugattal szemben, és az energiatermelését a kínai, illetve ázsiai igényeknek megfelelően alakítja. Brüsszel válasza erre az, hogy végre megszabadultunk az orosz energiafüggőségtől, miközben kiszolgáltattuk magunkat az Amerikából érkező folyékony gáznak, három-négyszeres áron, persze. Ez a gazdasági és politikai vereség legbiztosabb receptje.

– Hogyan navigálhat ebben a helyzetben Magyarország? Miközben Ukrajna napi szinten lövi a számunkra fontos Barátság kőolajvezetéket, úgy, hogy egyébként tőlünk kapja az energiát, például az áramot és a gázolajat is…

– Mindez arra is figyelmeztet, hogy Európára nem számíthatunk. Hiába várunk a NATO vagy az unió szolidaritására. Egy szó sem hangzik el az ukrán provokációk ügyében, sőt, egyre erősebb politikai nyomás alá helyezik Magyarországot, mert nem akarja megszavazni Kijev rendkívüli, vagyis gyorsított felvételét az Európai Unióba. Ezt nyíltan be is vallották.

– Kibírjuk ezt a nyomást?

– Kibírjuk, kimozogjuk. Már csak azért is, mert egyre kevesebb figyelem irányul majd Kijevre. Brüsszelben egyre inkább olyan válságok kerülnek előtérbe, amelyek az unió létét fenyegetik, mint például a franciaországi belpolitikai instabilitás, Németország fokozatos leépülése, valamint az Egyesült Államokkal kialakult zavaros és kritikus viszony.

– Putyint démonizálja Brüsszel. Már az is elhangzott, hogy ha fölvennék Oroszországot az EU-ba, előbb-utóbb leuralná a szervezetet Moszkva. Tényleg ilyen fekete az ördög?

– Most Amerika uralja az Európai Uniót, és ez sem épp partneri, egymásrautaltságon alapuló viszony. Hogy Oroszországgal milyen stratégiai együttműködést lehetett volna kiépíteni? Ez a hajó jó időre elment. De milyen barát az a Washington, amelyik terrorcselekményeket követ el, vagy legalábbis engedélyez a saját szövetségesei ellen? Csakis azért, hogy politikai, de mindenekelőtt gazdasági, kereskedelmi előnyökhöz jusson? Itt az Északi Áramlatok felrobbantására utalok, ami egyébként rengeteg kérdést vetett fel és hagyott nyitva mind a mai napig. A lényeg, ha Európa egy hajóban ülne Oroszországgal és Ukrajnával, akkor mindene megvolna: energiája, technológiája, munkaereje, termőföldjei, nyersanyagai, és ez újra jelentős világpolitikai és világgazdasági hatalommá, a multipoláris világrendszer talán legerősebb szereplőjévé tenné. Ezzel szemben Európát ma senki sem tekinti egyenrangú partnernek. És okkal.

– Mit tud minderről az átlag magyar szavazó? Innen nézve meghozta-e az eredményét az a digitális roham, amit a Fidesz indított nemrég?

– Persze. Mindent el kell mondani az embereknek, egyre több és több információt kell adni nekik. Például arról, milyenné vált mára az a Nyugat-Európa, amellyel kapcsolatosan legtöbbünk még mindig illúziókat táplál. Tudja-e a magyar közvélemény, hogy évente sok ezer brit polgárt tartóztatnak le a hatóságok, mert olyan kommenteket tettek közzé, amelyek nem tetszenek a hatalomnak? Tudja-e a magyar közvélemény, hogy a briteknél több mint három évtizeden keresztül szándékosan eltussolták azoknak a pakisztáni bandáknak az ügyét, amelyek szexrabszolgaként tartottak alsóbb osztályokból származó gyerekeket? A szociális intézmények, a hatóságok és az igazságszolgáltatás tudott ezekről a tízezreket érintő bűnesetekről, de a szőnyeg alá söpörte őket. El kell mondani azt is, hogy ahogy a briteknél, úgy a többi nyugati országban, így Franciaországban is egyre népesebbé válik az a bevándorlótömeg, amely segélyből él, alaposan leterhelve a szociális ellátórendszert, és a csőd felé lökdösve az államot. De beszélni kell a szinte mindennapos németországi késelésekről és a német gazdasági erő látványos elpárolgásáról, illetve annak az okairól is. Az életszínvonal, ami olyan magas volt egykor Nyugaton, és amit annyira csodáltunk, a múlté. Ezzel szemben Magyarország számos eredményt tud felmutatni, amit el kell mondani, be kell illeszteni a közbeszédbe.

– Ha már Brüsszel, ha már Európa és ha már romlás… Vissza lehet fordulni ezen az úton olcsó energia nélkül?

– Nem. Az európai gazdaság exportcentrikus. Drága energiával azonban nem képes megfizethető, versenyképes exporttermékeket előállítani. Ennek következtében pedig leépülnek a meglévő gazdasági kapcsolatai is. Hogy ez rövid távon hová vezet, azt már a Covid-járvány idején is jól láthattuk. Mulasztások sora okozta, hogy Európa lemaradt a mesterséges intelligencia fejlesztésében, a digitalizációban, nincsenek kommunikációs platformjai, védelmi ipara elaggott, és a sor hosszasan folytatható.

– Tudjuk, hogy úgy véli, az ukrajnai háború csapda volt Európa számára. Igen, de ki állította nekünk ezt a csapdát?

– A mindenkori Egyesült Államok alapvetően érdekelt Európa meggyengítésében. Ez a háború kivéreztetett bennünket, elveszítettük Oroszországot mint legfontosabb nyersanyag-beszállítónkat, és fennáll a veszélye annak, hogy az oroszok felé mozduló államokkal sem tudunk majd kereskedni. Erről szólnak ugyanis az újabb szankciók… Amúgy pedig Európa elégette Ukrajnában az összes hadifelszerelését, odaadta Kijevnek a megtakarításait, így nincs semmije. Csak azt mondhatom, hogy azok a brüsszeli vezetők, akik segítettek ezt a csapdát felállítani, majd belesétálni, minden büntetést megérdemelnek. Az unió olyan szinten azonosult a harcoló ukránokkal, hogy Von der Leyen asszony szerint egyenesen háborúban áll. A napokban hatoltak be orosz drónok egy NATO-ország, Lengyelország légterébe. Akár szándékos, akár eltévedt, akár elirányított akcióról van szó, a béke egy hajszálon függ. Nagyon úgy néz ki, hogy az elit azért nem akarja a békét, mert fontosabb neki annak a háborús vészhelyzetnek a fenntartása, sőt élezése, amitől esélyt vár a túlélésére. De a hajlandók és a többiek a tűzzel játszanak. Sőt! Velünk!

– Úgy tűnik, Brüsszelben, de az Európai Unióban sem ismerik az orosz–ukrán háború történetét, de súlyos bajok vannak ott általában is a történelmi ismeretekkel. Nem tudják például, hogy amikor 2014-ben Ukrajna durván le akarta törni a donbaszi és luhanszki oroszok tiltakozó akcióit, amelyet a nyelvkorlátozás, az orosz iskolák bezárása és egyéb megszorítások miatt indítottak, akkor itt egyes források szerint húszezer civil halt meg az Azov vagy a Jobb Szektor fellépése következtében…

– Nem érdekli őket. Mint ahogy arról sem szól egy szót sem az emberi jogokra annyira kényes Európai Unió, hogy Lettország több száz oroszt készül kiutasítani október 13-i hatállyal. Mindennek meglesz a böjtje. Tessék megnézni az illegális migráció kérdését. Egykor a Nyugat gyarmatosította az érintett a népeket. Most ők jönnek vissza és kérik a jussukat. Annak, ahogy Brüsszel bánik az oroszokkal, szintén meglesz a böjtje.

– Jogosan tartja ma Amerika továbbra is a világpolitika karmesterének magát?

– Nem. Itt van Kína, és jön föl India is. Már nem az a helyzet, mint Brzeziński idejében. Nixon azzal nyerte meg a hidegháborút, hogy Kínát az oroszok oldaláról maga mellé állította. A mai amerikai külpolitika következtében viszont Kína és Oroszország újra egymásra talált, és India is közelít feléjük. Ez már hárommilliárd ember, amit azért hangsúlyozok, mert a végén csak az számít, kinek hány embere van.

– Úgy tudni, Angela Merkel meglátogat bennünket, magyarokat. Mi dolga velünk?

– Idejön a CEU-ra, dedikálni a könyvét. Ahelyett, hogy inkább elbujdosna.