Fényfáklyát hajít egy tüntető egy újabb kormányellenes tiltakozáson Belgrádban 2025. augusztus 14-én
Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic
Hirdetés

„Az Európai Unió a szerb Majdant készíti elő” – áll az SZVR-nek a 2014-es ukrajnai fordulatra utaló közleményében. Az orosz kémszolgálat szerint a fiatalok részvételével zajló szerbiai zavargásokat sokban az Európai Unió és tagállamainak felforgató tevékenysége eredményezte. „Az európai liberális fősodor célja, hogy a legnagyobb balkáni országban Brüsszel iránt engedelmes és lojális vezetést juttasson hatalomra” – áll az SZVR által kiadott szövegben.

A közlemény szerzői szerint az európai elitnek sok mindent sikerült elérnie: a fiatalok radikalizálódnak, a békés tiltakozásról a forradalmi harci módszerekre és az erőszakra térnek át. ám a Nyugat által számos országban sikerre vitt színes forradalom forgatókönyve Szerbiában mégis kudarcot vall. Ennek okát abban nevezték meg, hogy a szerb társadalomban erős maradt a hazafias hangulat, az ortodox egyház egyesítő hatása, valamint a NATO agressziójának és az ország bombázásának emléke.

Az SZVR tudni véli, hogy az európai elitek úgy döntöttek: november 1-jét, az újvidéki főpályaudvar beton előtetője összeomlásának évfordulóját arra fogják felhasználni, hogy a helyzetet a saját javukra fordítsák. A törekvésben a fő a hangsúlyt a szerb fiatalok agymosására és az úgynevezett fényes európai jövő reklámozására helyezik, ebben és a mozgósításban pedig különleges szerepet szánnak a független médiának, amelyet demokratikus európai pénzekkel támogatnak.

Az SZVR a Brüsszellel kapcsolatban álló nem kormányzati szervezetek révén jelentős pénzügyi támogatásban részesülő médiumok között sorolta fel a FoNet, a RAM Network, a Vreme, a Juzne Vesti, a Slobodna rec, a Boom93, a Podrinske, a Freemedia, az Indjija, a SOinfo, a FAR és a Storyteller szerb hírportált, illetve a Link elnevezésű civil szervezetet.