A magyar gróf, aki Madagaszkár királya lett

A legújabb magyar kutatások szerint 1741. szeptember 20-án született benyói és urbanói gróf Benyovszky Móric élete már fiatalkorában sem volt hétköznapinak nevezhető. Apja, Benyovszky Sámuel huszártábornok, anyja a történelmi Révay család sarja volt. Mégis, fiatalon örökségétől megfosztva földönfutó lett, és ha mindez nem lenne elég, Mária Terézia száműzte. Lengyelországba került, ahol a nemesi konföderációk oldalán harcolt az orosz befolyás ellen. Vitézségével hamar kiemelkedett, de 1769-ben súlyosan megsebesült és orosz fogságba esett. A birodalom végső határaira, Kamcsatkára száműzték.

Lázadás a fegyenctelepen

A szibériai hidegben is megmutatkozott sokoldalúsága: iskolát alapított, néprajzi és földrajzi feljegyzéseket készített, és kivívta a helyi kormányzó bizalmát. Ám a szabadság utáni vágy erősebb volt: 1771-ben lázadást szervezett a fegyenctelepen, elfoglalt egy erődöt és egy felfegyverzett hajót. Az innen indított szökés felér egy tengeri eposszal. A Péter és Pál nevű hajón előbb a Bering-szigeteket és az Aleutákat érintette, majd a Kuril-szigetekig jutott, végül Tajvan és Makaó érintésével tért vissza a civilizációba.

A szökött száműzöttből hamarosan a francia udvar vendége lett. XV. Lajos király támogatásával 1773-ban három hajó élén indult útnak, hogy Madagaszkárt a francia korona számára gyarmatosítsa. Louisbourg telepét alapította meg, utakat építtetett, és a sziget belső területeit is feltárta. De ami igazán különlegessé tette, az nem a katonai fegyelem, hanem embersége volt.

Védelmező király

A helyiek nem a hódító európait látták benne, hanem a védelmezőt: ő tiltotta meg, hogy a fogyatékosan született gyermekeket vízbe fojtsák, a sebesülteket ápoltatta, az éhezőknek élelmet osztott.

Nem csoda, hogy sokan rajongással követték, sőt a helyi hagyomány szerint királlyá is választották.

Benyovszky alkotmányt fogalmazott, amelyet a törzsfőnökök elfogadtak, tanácsot hozott létre, és nagyívű terveket szőtt arról, miként válhatna Madagaszkár modern állammá.

De terveihez támogatók kellettek volna. Európába visszatérve Bécs, London és Párizs is elutasította elképzeléseit. Még Mária Terézia sem tartotta reálisnak, hogy Fiuméból magyar tengerentúli kereskedelmi központot építsen.

A kudarcok sem törték meg. Benyovszky Angliában, majd Amerikában keresett szövetségest, végül egy baltimore-i kereskedelmi társaság vállalta, hogy támogatja újabb madagaszkári expedícióját. 1784 decemberében hajóra szállt, ám útját viharok és tévutak nehezítették: Brazíliában kötöttek ki, majd hosszú kerülő után, 1785 nyarán érték el újra Madagaszkárt.

Ez a második kísérlet azonban végzetesnek bizonyult. A franciák ellenségesen figyelték visszatérését, és fegyverrel támadtak rá. A túlerővel szemben Benyovszky maroknyi emberével bátran helytállt, de 1786. május 23-án halálos lövés érte.

Hős vagy egyszerű kalandor?

Kortársait megosztotta személye. Egyesek szerint hős, aki korát messze megelőzve szövetségi rendszert, kereskedelmi kapcsolatokat, sőt alkotmányt próbált létrehozni egy távoli szigeten. Mások szemében csupán kalandor volt, aki túlzottan megszépítette saját történeteit.

Abban azonban nincs vita, hogy Benyovszky Móric kivételes életet élt. Megelőzte James Cookot az észak-csendes-óceáni felfedezésekben, számos földrajzi, néprajzi megfigyelést rögzített, neve ott maradt Madagaszkár térképén is. Emlékiratai már a XVIII. század végén bestsellerré váltak, Jókai Mór és más írók regényes formában dolgozták fel történetét. Kotzebue drámáját az Egyesült Államokban játszották, és a darab előtt hangzott el először nyilvánosan az amerikai himnusz.

Halála után száz évvel Madagaszkáron obeliszket állítottak tiszteletére, a főváros, Antananarivo egyik utcája ma is az ő nevét viseli. A magyar emlékezet sem feledkezett meg róla: operát, színdarabot, tévéfilmsorozatot, sőt táncjátékot is ihletett kalandos sorsa. Szobra ott áll a Magyar Földrajzi Múzeumban, emléktáblája Madagaszkár partjain.