Évzáró koncertre készül a VALMAR
Hamarosan az Úristen-t is hallhatjuk az Arénában
A kortárs hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR a Papp László Budapest Sportarénában 2025. december 28-án tartja évzáró koncertjét. Marics Peti és Valkusz Milán hatalmas, minden eddiginél látványosabb és energikusabb bulira készül, ahonnan természetesen nem hiányznak majd a meglepetésvendégek sem.
2017-et írunk, amikor két, gyermekkori jó barát, Valkusz Milán és Marics Péter közösen zenélni kezdtek, majd alig egy év múlva, 2018-ban vezetékneveik kezdőbetűiből megszületett közös együttesük, a VALMAR. Az angol nyelvű dalfeldolgozások után hamar megtalálták saját hangjukat, és megjelent első saját szerzeményük, a Deák Téri Gyros Tál. A dal könnyed stílusának és fülbemászó refrénjének köszönhetően pillanatok alatt a fiatalok kedvencévé vált. A fiúk karrierje azóta is töretlenül ível felfelé, az elmúlt években dolgoztak már együtt a Wellhelloval, a Nemazalánnyal, de a legnagyobb dobásuk a Szikora Róberttel való együttműködés volt, akivel 2022 áprilisában közösen adták ki az Úristen című számukat. A dal azonnal a hazai sikerlisták élére került, első helyezést ért el a Mahasz Single Top 40 és Stream Top 40 listáin, valamint a Billboard Hungary Songs listáján, ma pedig már több mint 51 milliós megtekintésnél tart a YouTube-on. A sikeren felbuzdulva idén nyáron újabb közös szerzeménnyel, a Balatoni lánnyal jelentkeztek, és az ígéretek szerint van még néhány dalötletük a jövőre nézve.
De Marics Peti és Valkusz Milán addig is gőzerővel dolgozik, augusztus közepén a DOÓR-ral jelent meg közös daluk, az energikus Marimba, december végére pedig évzáró szuperkoncerttel készülnek.
A VALMAR 2025. december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában egy látványos show keretében lép a közönség elé, mely Valkusz Milán szerint „nemcsak egy koncert lesz, hanem egy hatalmas évbúcsúztató buli. Látványban, hangulatban és zenében is a maximumot hozzuk majd.” A koncerten hallhatjuk a duó legismertebb slágereit, de természetesen érkeznek majd meglepetésvendégek is.
