Hatvankét esztendős korában elhunyt Nagy Tibor
Egy héttel a 63. születésnapja előtt szerdán késő este elhunyt Nagy Tibor korábbi tizenhétszeres válogatott labdarúgó, aki a kilencvenes évek váci sikercsapatának kapitányaként 1994-ben bajnoki címet nyert – értesült róla a Nemzeti Sportot.
Nagy Tibor szerdán este kapott szívinfarktust, s hiába szállították előbb a váci kórházba, majd onnan a Honvédkórházba, az életét már nem sikerült megmenteni – közölte a lap.
Alapembere volt a bajnok Vácnak
Nagy Tibor a hetvenes években az Újpesti Dózsában nevelkedett, majd katonai szolgálata idején a H. Köteles SE-nél szerepelt, aztán Gödön folytatta a pályáját. Innen 1986-ban került Vácra, ahol pályafutása végéig, 352 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára. Alapembere és csapatkapitánya volt az 1994-ben bajnoki címet szerző Vác FC-Samsungnak, a megelőző két idényben ezüstérmes lett a csapattal, s háromszor szerepelt a Magyar Kupa döntőjében.
Egy féléves indonéziai kitérőt követően 2000-ig játszott Vácon, majd Fóton töltött két másodosztályú idényt követően az akkor már harmadosztályú Vácnál fejezte be pályafutását 2002-ben, 40 éves korában. A piros-kékekhez köthető a teljes élvonalbeli pályafutása, és középpályásként, majd belső védőként is a legjobbak közé tartozott. Rúgótechnikája egészen kivételes volt, csapata rengeteg gólt szerzett szabadrúgásai és szögletei után.
Nagy Tibor a magyar válogatottban Mészöly Kálmán második kapitányi időszakában, 1991 januárjában mutatkozott be, ahol 1993 áprilisáig 17 alkalommal lépett pályára, és egy gólt szerzett.
Edzői pályafutását is Vácon kezdte, dolgozott Gyimesi László, majd Gergely Károly segítőjeként a Dunakanyar-Vácnál, majd 2007 tavaszán vezetőedző lett. 2015 ősze és 2018 nyara között is vezetőedzőként irányította imádott klubját, a Vác FC-t az NB II-ben.
Vácon a mai napig igazi legendának számít, a váci szurkolók még mostanában is a „Nagy Tibor a legnagyobb király” rigmust éneklik a bajnoki találkozókon – ismerteti a Nemzeti Sport.
