Az USKOK kilenc személy ellen indított eljárást, akiket migránsok csempészetével és bűnszervezet létrehozásával gyanúsítanak.

Hirdetés

A fő gyanúsított egy 31 éves spliti férfi, aki idén január és szeptember között építette ki a bűnözői hálózatot. A migránsok Bosznia-Hercegovinából léptek be illegálisan Horvátország területére. A csoport tagjai elszállásolták őket Splitben, Trogirban, Zárában (Zadar) és más városokban, majd továbbszállították őket egészen a határig.

Az illegális bevándorlók az embercsempészeknek fejenként 100 és 1000 euró (39 ezer és 388 ezer forint) közötti összeget fizettek, amit a szervezet tagjai egymás között elosztottak, az útvonalakat és feladatokat pedig az „irányító” határozta meg.

A vádak szerint az embercsempészek idén 137 alkalommal működtek közre illegális migránsok Horvátországba történő bejuttatásában, és legalább 297 ezer euró (mintegy 115,6 millió forint) törvénytelen haszonra tettek szert.

Az ügyészség a Split megyei bíróságon indítványozta a bűnszervezet hét tagjának előzetes letartóztatását. A kilenc embercsempész közül nyolc horvát, egy pedig pakisztáni állampolgár.

A gyanúsítottak többéves börtönbüntetésre számíthatnak, ha elmarasztalják őket – olvasható a közleményben.