Orbán Viktor: A svéd nép a barátunk, a svéd kormány azonban nem
A svéd nép a barátunk, a svéd kormány azonban nem Magyarország barátja – írta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az X-en a svéd kormányfőnek üzenve.Bejegyzésében Orbán Viktor hét pontban összegezte azokat az eseteket, amikor a svéd kormány Magyarország ellenében cselekedett.
„Rövid emlékeztető” – írta a kormányfő, és elsőként azt említette, amikor Svédország beavatkozott a gyermekvédelmi törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban, majd a szuverenitásvédelmi törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban.
„Önök megszavazták, hogy a magyar egyetemek többségét kizárják az Erasmus- és Horizon-programokból, valamint azt is, hogy befagyasszák uniós forrásaink több mint felét”
– emlékeztetett Orbán Viktor.
Hozzátette, hogy beavatkoztak a bíróságon is, amikor a magyar kormány megtámadta az Európai Bizottság diszkriminatív Erasmus/Horizon-döntését. Folyamatosan sürgetik a 7. cikk következő szakaszát, miniszterük pedig olyan megjegyzéseket is tett, hogy például „fel kell emelnünk a szavunkat a gyermekekért”
Orbán Viktor úgy folytatta, hogy a svéd EU-ügyi miniszter megfogadta, hogy „további nyomást gyakorol Magyarországra” pusztán azért, mert nem támogatjuk Ukrajna uniós csatlakozását.
A kormányfő felidézte, hogy a svéd kormány egyike azoknak, amelyek keresztülvitték a migrációs paktumot annak ellenére, hogy az Európai Tanács korábbi döntése éppen e rendkívül érzékeny ügyben egyhangú szavazást írt elő. Ez közvetlen veszélybe sodorja Magyarország biztonságát.
„Magyarországon sok mindennek lehetne nevezni ezt a viselkedést, de barátságosnak biztosan nem”
– fogalmazott bejegyzésében Orbán Viktor.
A miniszterelnök hozzátette: minden országnak megvannak a maga problémái. Svédországban a migráció az egyik. Mi azonban – ellentétben önökkel – nem avatkozunk bele mások szuverenitásába vagy belügyeibe, és nem oktatunk ki más országokat – ugyanakkor továbbra is aggódunk önért és a svéd emberekért.
Dear @SwedishPM,
— Orbán Viktor (@PM_ViktorOrban) September 18, 2025
Sweden is our friend. The Swedish people are our friends. But your government is no friend of Hungary.
A quick reminder:
1. You intervened against Hungary in the child protection law infringement case.
2. You intervened against Hungary in the sovereignty…
