Fotó: MTI/MTVA, MTI, demokrata.hu
Hirdetés

„A Fidesz három kiemelkedő személyt javasol Budapest díszpolgári címére” – írta pénteki Facebook-posztjában Szentkirályi Alexandra fracióvezető.

Posztumusz kitüntetésre javasolják a tavasszal elhunyt Wachsler Tamást, aki kiemelkedő szerepet játszott a rendszerváltás utáni magyar közéletben: országgyűlési képviselőként, majd a Kossuth tér újjáépítésének és a nemzeti emlékezetpolitikának egyik meghatározó alakjaként maradandó értéket teremtett.

„Életműve, közéleti elkötelezettsége és a főváros kulturális, történelmi arculatának gazdagítása méltóvá teszi Budapest díszpolgári címére” – írta Szentirályi Alexandra.

Prof. Dr. Bagdy Emőkét, klinikai szakpszichológust és egyetemi tanárt évtizedek óta a magyar pszichológia és mentálhigiéné meghatározó alakjaként tartják számon; szakmai munkájával és közérthető előadásaival generációk lelki egészségét segítette, az indoklás szerint közéleti tevékenysége és a társadalom mentális jólétéért végzett fáradhatatlan munkája méltóvá teszi Budapest díszpolgári címére.

„Kapu Tibort, aki 45 év után hazánk második űrhajósaként és mérnökként a magyar tudomány és űrkutatás nemzetközi elismertségéért dolgozik, szintén javasoljuk. Példát mutat kitartásból, szakmai felkészültségből és hazaszeretetből, elhivatottsága és a jövő nemzedékei számára nyújtott inspirációja pedig méltóvá teszi a nemzet fővárosának díszpolgári címére” – fogalmazott a frakcióvezető, hozzátéve: remélik, hogy Karácsony Gergely és a többi párt is egyetért személyükkel és elismeri a fővárosért és a magyar nemzetért végzett munkájukat!