Hisztizik a transznemű belga politikus: nem hajlandó Amerikában tárgyalni
Politikai vihart kavart Belgiumban „Petra” De Sutter bejelentése, miszerint nem vesz részt a következő hónapban esedékes amerikai kereskedelmi tárgyalásokon. A belga Zöldek egykori európai parlamenti képviselője és volt miniszterelnök-helyettese döntését azzal indokolta, hogy Donald Trump amerikai elnök kormányának jelenlegi intézkedései ellehetetlenítik a részvételét.
De Sutter, aki 2020 és 2024 között Belgiumban miniszterelnök-helyettesként, illetve a közszolgálati és állami vállalatokért felelős miniszterként tevékenykedett, októberben a belga delegáció tagjaként Los Angelesbe és San Franciscóba utazott volna. A politikus azonban úgy nyilatkozott a belga hírügynökségnek, hogy a jelenlegi amerikai szabályozások miatt nem tudja vállalni a kiutazást. Szavai szerint „egyszerűen nem mehetek oda, mert bajba kerülök, vagy botrányt kavarok, és erre nincs semmi szükség”.
A döntés hátterében az áll, hogy Trump elnök több rendeletben is szigorította a nemi identitásra vonatkozó szabályokat. Az amerikai kormányzat kizárólag két, megváltoztathatatlan nemet – férfit és nőt – ismer el, megszüntette a „nembináris” és egyéb kategóriákat a hivatalos dokumentumokban, így például az útlevelekben és vízumokban, valamint megtiltotta, hogy sportversenyeken valaki ne a születési nemének megfelelő számokban indulhasson.
De Sutter a Politicónak hangsúlyozta, hogy távolmaradásával nem a konfrontációt keresi, hanem épp ellenkezőleg: el kívánja kerülni, hogy diplomáciai bonyodalmak alakuljanak ki. Úgy fogalmazott, hogy „mégiscsak egy volt miniszterelnök-helyettes vagyok”, és nem tartja kívánatosnak, hogy személye miatt feszültség alakuljon ki az Egyesült Államokban.
A politikus 2019 és 2020 között EP-képviselő volt a Zöldek/Európai Szabad Szövetség frakcióban, majd 2020 októberében lett a belga kormány tagja, amivel ő lett Európa első nyíltan transznemű minisztere. Idén februárban távozott a belga politikából, és jelenleg a genti egyetem rektoraként dolgozik.
(forrás)
