A norvégiai székhelyű kurd jogvédő szervezet sajtóközleményében azt írta, hogy a kivégzések közül 404 a rövid júniusi iráni-izraeli háború óta történt.

Hirdetés

Ez 40 százalékos emelkedést jelent, „ami a legnagyobb növekedés két évtized alatt”. Hangsúlyozták, hogy még soha nem haladta meg a kivégzések száma az ezret ilyen rövid idő alatt. Augusztus végéig az ENSZ már 841 kivégzést regisztrált az év eleje óta, ami a korábbi évekhez képest a kivégzések számának meredek emelkedését jelenti. Az ENSZ adatai szerint 2024-ben legalább 975 kivégzés történt Iránban.

Ez azt vetíti előre, hogy az idén végrehajtott kivégzések száma elérheti a legmagasabb szintet az elmúlt évtizedek viszonylatában. Emberi jogi szervezetek régóta bírálják Iránt, hogy túlzott mértékben visszaél a halálbüntetéssel, és azzal vádolják a hatóságokat, hogy a kivégzéseket a máskéntgondolkodók megfélemlítésére használják.

Izrael és Irán júniusban 12 napos háborút vívott, amelynek során izraeli és amerikai erők Irán legfontosabb nukleáris és katonai létesítményeit bombázták. Az aktivisták szerint azóta legalább nyolc, kémkedéssel vádolt férfit végeztek ki Iránban.