Gurmai Zita: Ki engedte meg?
A szegényeknek juttatott élelmiszercsomagokról is szó volt hétfőn este az Országgyűlésben az azonnali kérdések és válaszok órájában.
Gurmai Zita (MSZP) közölte, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése kimondta, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság évek óta olyan közbeszerzéseken vásárolt uniós élelmiszersegélyt, amelyeken az olcsóbb ajánlatokat kizárták, a drágább, túlárazott cégek pedig nyertek. A különbség mértéke 1,8 milliárd forint, ennyivel rövidítették meg a legszegényebb magyar családokat – hangoztatta.
Szerinte nem adminisztratív hibáról van szó, hanem állami segédlettel történt lopásról. Ki engedte meg, hogy éveken keresztül a szegények szájából vegyék ki a kenyeret? – kérdezte.
Gurmai Zita miért nem kéri meg a balos EP-képviselőket?
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, ezeket a beszerzéseket több hatóság, az ÁSZ és a Közbeszerzési Hatóság is vizsgálja. Az illetékes hatóság a nyomozást elrendelte az ügyben – közölte, azt kérve, várják meg, mi lesz annak az eredménye.
Az államtitkár azt mondta, ha a képviselő ennyire fontosnak tartja ezt az uniós programot, akkor kérje meg a baloldali európai parlamenti képviselőket, hogy ne akadályozzák a Magyarországnak járó források felhasználását.
