Az Erkel első premierje ott kezdődik, ahol nagysikerű tévésorozat lezárult
Máris itt a Hunyadi folytatása
Szeptember 19-én tartotta legelső premierjét az idén tavasszal musicalszínházként megújult Erkel Színház. Juhász Levente–Szente Vajk–Galambos Attila: A trón című, Hunyadi Mátyásról szóló musicalje Szente Vajk rendezésében hatalmas sikerrel debütált a színpadon.
A trón című darab onnan indul, ahol a nagysikerű Hunyadi-tévésorozat lezárul: azaz a nándorfehérvári győzelmet arató hadvezér, a pestisben elhunyt Hunyadi János halálától. Az országot ármány és cselszövés köti gúzsba, a trónon V. László igyekszik gyengekezű uralkodóként hol az egyik, hol a másik főúr – Cillei Ulrik és Garai László – szavára hallgatva lavírozni. 1456 és 1458 között vagyunk, szűk két évet ölel fel a cselekmény: titkos politikai szövetségek köttetnek, a csalások és hazugságok szövevényében a főurak keverik a kártyát, céljuk, hogy legfőbb riválisaikat, az erős jellemű, igazságkereső Hunyadi-testvéreket, Lászlót és Mátyást eltakarítsák az útból.
A történetben a Hunyadi család javainak elkobzása, László koncepciós pere és halála, Mátyás prágai fogsága után jutunk el a királyválasztó országgyűlésig, miközben a trónra a fogát fenő német-római császár hatalmi ambíciói, bérgyilkosakciók és persze a szerelem is bonyolítja az események sorát. Mátyás az első pillanattól trónra termett fiatalemberként lép fel, aki édesapja példáját követve hadvezéri babérokra vágyik. Szerelme, Garai Anna álmot látva jósolja meg az ország nagyhatalmú vezetőinek sorsát: mint egy görög tragédiában, úgy rohannak a szereplők a végzetük felé, amit, úgy tűnik, senki sem kerülhet el. Talán ez a legfőbb kérdése a darabnak:
szükségszerűen követi-e az ember előre megírt sorsát, vagy van-e hatalma változtatni rajta?

A darab Hunyadi Mátyás szemszögéből meséli el a másodszülött fiú történetét – az alcím: Hunyadi Mátyás küldetése –, akit nem királynak szántak, mégis annak rendelte a sors. A főhőst alakító Ember Márk hatalmas energiákkal van jelen a színpadon, barátja, az életvidám, bohókás szerzetes, Petrus (Borsi-Balogh Máté) halálát megsirató, és Garai Annáért, a szerelméért, és főként az igazságért tűzbe menni kész fiatalember nem egydimenziós hős, annál árnyaltabb karakter. Ellenpontja V. László (Veréb Tamás), aki az egyik legnagyszerűbb alakítást nyújtja a darabban, szenzációs hangadottságokkal megáldott énekes; kiválóan hozza a démonjaitól szenvedő, gyáva, zsarnok király figuráját, akiből lépésről lépésre huny ki minden emberi érzés, és válik kíméletlen szörnyeteggé. Mellette Garai László (Feke Pál) hideg gonoszsága is meggyőző, manipulatív, kígyójelleme lánya iránt érzett szeretetét is felemészti, feláldozva őt a politikai ambícióinak. Auksz Éva Szilágyi Erzsébetként határozott, erőskezű asszony, Kovács Gyopár pedig érzékenyen, finoman formálja meg Garai Anna szűzies, tiszta lelkű alakját.

A fülbemászó, érzelemgazdag dallamokat, a slágergyanús, lendületes számokat kiválóan adagolja a monumentális zenei anyag, amelynek hatását megsokszorozza a pazar látványvilág: a már-már filmszerű hatást keltő, gyorsan változó színpadkép, az impresszív animáció. A darab kulcspillanatában a nézőtér felett megjelenő, óriási szárnyaival a színpad felé ereszkedő hatalmas fekete holló, a Hunyadiak címerállata, igen hatásos megoldás – talán nem is annyira véletlenül –,
emlékeztet a Hunyadi-tévésorozat főcímének hollómotívumára.

A lenyűgöző díszletek Rákay Tamás, míg az egyszerre modern és történelmi ihletettségű kosztümök Kovács Yvette Alida jelmeztervező munkái. Külön dicséret illeti a színház balett- és tánckarát, akik a tavaszi nyitóelőadás óta látványos fejlődésen mentek keresztül: ritkán látni a zenés daraboknál, hogy a táncosok ennyire pontosan, egyszerre mozogjanak, az ő munkájuk, lelkesedésük nélkül nem lenne ennyire lendületes, sodró, látványos a színpadi élmény – a mozgalmas, kifejező koreográfia Túri Lajos Péter koreográfust dicséri.
Egyszóval: élvezetes előadás született, ami még a műfajért kevéssé rajongókat is magával ragadhatja. A premieren az alkotókat szűnni nem akaró, álló tapssal jutalmazták a nézők, és nagyon úgy tűnik, ez a darab még évekig ott szerepel majd a musicalszínház repertoárján.
