Café Francesco: híd az egyház és a civil világ között
Ferenc pápa kávézója Budapesten
Százharminc program, köztük keresztény könnyű- és klasszikus zenei esték, beszélgetések, könyvbemutatók és ötven podcastadás. Egy évvel ezelőtt nyílt meg Budapest belvárosában a Café Francesco, az a Ferenc pápa szellemiségére épült missziós kávézó, ahol kávé és sütemény mellett az evangélium örömhíre, az élő egyház lelkisége és horgolt minipápa is várja a vendéget.
Alig néhány méterre a mindig zsúfolt Váci utcától, a Molnár utca elején találjuk a bencések fenntartásában működő Budapesti Ward Mária Gimnáziumot. Jóllehet ez a korábban Angolkisasszonyok Iskolájaként ismert több évszázados intézmény szintén megérne egy „misét”, látogatásunk célja most a pince-, illetve üzlethelyiségében otthonra talált Café Francesco.
A bejáratot el sem téveszthetjük, hiszen Ferenc pápa arcsziluettje – amelynek használatára szentszéki engedélyük van – már messziről hirdeti. A kávézóba lépve a berendezés első pillantásra ugyanolyannak tűnik, mint bármelyik hagyományos kávézóé. Szép rendben elhelyezett asztalok, székek, sőt, pihenőkuckónak berendezett ablakpárkányok, na meg persze egy nagy méretű pult, hogy a kiszolgálás gördülékenyen menjen. Ha azonban alaposabban körülnézünk, számos különlegességet fedezhetünk fel. A pulton a különféle ínyencségek mellett horgolt babák sorakoznak, amelyekről hamar kiderül, hogy Ferenc, illetve Leó pápát mintázzák, a falakat pedig Ferenc pápától vett idézetek, magyarországi látogatásáról készült fényképek díszítik. A sarokban pedig egy papír pápamobil, hogy ha úgy tartja kedvünk, közös fotót is készíthessünk a Szentatyával.
A reformpápa két arca
De hogy kik és miért nyitották meg csaknem pontosan egy évvel ezelőtt, 2024. szeptember 9-én a Café Francescót, arra az egyik asztalnál az üzletvezetővel, Vitéz Júliával rögtönzött kupaktanácsot tartó Rónaszéki János, vagy, ahogyan mindenki nevezi, Janó atya adja meg a választ.

– Ferenc pápa magyarországi látogatását követően Horváth Zoltán atyával sokan gondolkoztuk, hogyan lehetne megőrizni azt a frissességet, nyitottságot és egyáltalán azt a szellemiséget, amit ő idehozott. Ezt azért is tartottuk fontosnak, mivel a Szentatya megítélése sem egyházon belül, sem pedig azon kívül nem volt egyértelmű. Itthon is tapasztaltunk egyfajta megosztottságot, sokan félreértelmezték, kiforgatták szavait, olyan kategóriába tették, ami nem volt igaz rá. Az ő pápasága reformpápaság volt, de nem liberális értelemben. Kifejezetten konzervatív egyházfő volt, csak éppen Latin-Amerikából, egy egészen más háttérből érkezett, más diktatúrát élt meg, mint mi, Magyarországon. Vagyis kialakult róla egy olyan negatív kép, amit mindenképpen szerettünk volna megváltoztatni. Ezért hoztuk létre előbb a Ferenc pápa szellemi örökségét ápoló Franciscus Alapítványt, majd ennek égisze alatt a Café Francescót.
Janó atya kötődése ugyanakkor már korábbi, hiszen szakdolgozatát is Ferenc pápáról, pontosabban annak egyházképéről írta.
Híd a világok között
A Café Francesco híd kíván lenni az egyház és a civil világ között. Merthogy Ferenc pápa legfontosabb gondolata a templom falai közül kilépő egyház volt, amely jelen van a társadalomban, megszólítja a fiatalokat, beszélgetéseket kezdeményez.
– Ferenc pápa mindig a perifériáról és arról beszélt, hogy legyünk közel az emberekhez, menjünk ki azokra a területekre, ahol a hit hiányzik. Sokan gondolhatják azt, hogy a város közepe nem periféria, holott a hit szempontjából nagyon is az! – magyarázza Janó atya. – Minden történelmi egyház küzd a fiatalok megszólításának problémájával; mi úgy gondoltuk, hogy egy kávézó talán jó eszköz lehet arra, hogy a segítségével elérjük őket. Létrehozása azért forradalmi, mert vannak ugyan keresztény szellemiségű kávézók, de olyan, amelyik ennyire tematikus programokkal várná a fiatalokat, Magyarországon rajtunk kívül nincsen. Mi ugyanis nemcsak a külsőségekkel vállaljuk fel a keresztény értékrendet, hanem folyamatos tartalmakkal is. Van egy podcastsarkunk, ahol ahová rendszeresen hívunk beszélgetni nemcsak egyházi, de világi embereket, művészeket, sportolókat is, akik tanúságot tesznek hitükről, életükről. YouTube-csatornánkon már több mint ötven beszélgetésünket lehet visszanézni.
Arra, hogy egy keresztény missziós kávézóra van igény Budapest belvárosában, bizonyíték a visszajáró törzsvendégek magas száma, akik ezekre a podcastokra már hozzák magukkal barátaikat és ismerőseiket is. Ahhoz azonban, hogy valóban jól és otthon érezzék magukat a vendégek, elengedhetetlen a kávézó rendkívül igényes berendezése, amely az első üzletvezető, Lőw Julianna nevéhez fűződik. Janó atya szavaival élve nélküle ebben a formában biztos nem jöhetett volna létre a Café Francesco. Mint ahogyan meg kell említeni az üzemeltető Franciscus Alapítvány kurátorát, Kecskés Csaba médiamenedzsert, illetve feleségét, Kecskés-Meszleny Zsófiát is, akinek a közösségi médiában való aktív jelenlét köszönhető.
Ugyanaz, mégis más
Ugyanakkor ha csupán egy jó kávéra térünk be a kávézóba, és kezünkbe vesszük az asztalra helyezett étel- és itallapot, azt látjuk, hogy a Café Francesco kínálata a civil, hagyományos kávézókéhoz hasonlít. Rendelhetünk többféle kávét az eszpresszótól a jeges cappuccinóig, többféle limonádét és szörpöt, sőt még alkoholmentes meggy-citrom sört is, vannak különleges torták és jégkrémek, de választhatunk akár csilis-marhahúsos lepényt is.

Ami azonban megkülönbözteti ezt a kávézót a többitől, az különleges lelkülete, ami elsősorban a munkatársaknak köszönhető. Mivel nonprofit alapítvány működteti, dolgoznak itt több mint tucatnyian önkéntesek is, zömében egyetemisták, akik fizetség nélkül, szabadidejüket áldozva, szeretettel végzik munkájukat. Közülük is az egyik leglelkesebb Dubai Annamária volt, aki ma már baristaként erősíti a kávézó csapatát.
– Janó atya, akinek a régi ifijébe jártam, tavaly nyáron keresett meg, amikor is önkénteseket toborzott a szeptemberben nyíló Café Francescóba, én pedig örömmel mondtam igent – meséli Annamária, aki másodéves gyógyszerészhallgatóként kezdett el dolgozni a kávézóban. Ma pedig amellett, hogy ő készíti a belváros egyik legfinomabb kávéját, az üzletvezetővel, Vitéz Júliával workshopokat is tart, ahol kis kávéscsészéket, virágokat, pápafigurákat és egyéb apróságokat horgol az érdeklődőkkel. – Wardos öregdiákként duplán szívesen jövök ide, a kávézó a második otthonom. Ha pedig azt kérdezik tőlem, meddig szeretném csinálni, a válaszom egyértelmű: a végtelenségig!
Nagyjából ugyanígy van ezzel Vitéz Júlia is, aki április végétől üzletvezetőként irányítja a Café Francesco csapatát.
– Gondviselésszerű volt, ahogyan idekerültem – mondja. – Grafikusként végeztem, de dolgoztam kávézóban is. Itt mind a két tudásomat tudom hasznosítani, hiszen üzletvezetőként sok kreativitást igénylő feladat van: kiírások készítése, az étel- és italkínálat folyamatos bővítése, beszerzések intézése, beosztás elkészítése. És bár a kávézó működése ugyanolyan, mint bármelyik másiké, a légkör teljesen más!

Janó atyától megtudjuk azt is, hogy a kávézó bevétele éppen a működtetésre elég, az alapítványt pedig adományokból tudják fenntartani. Ennek ellenére optimista, hiszen, amint azt az elmúlt egy év is bizonyítja, amiért létrehozták, működik!
– Nagyon jó lenne, ha legalább minden nagyvárosban nyílna egy hasonló, keresztény missziós kávézó – mondja bizakodóan –, hiszen régen is a kávéházakból indultak el a nagy dolgok, gondoljunk csak a Pilvaxra! Bízunk benne, hogy a Café Francesco akár egy megújulási folyamat kezdete is lehet!
„Lépjünk ki! Lépjünk ki, hogy mindenkinek felkínáljuk Jézus Krisztus életét. Itt az egész Egyháznak szólóan megismétlem azt, amit gyakran mondtam a Buenos Aires-i papoknak és híveknek: szívesebben látok egy olyan Egyházat, amelyet baleset ért, amely megsebesült és bepiszkolódott, miközben kiment az utcákra, mint egy olyan Egyházat, amely belebetegedett a zártságba és a kényelembe, mert a saját biztonságához ragaszkodott.”
(Ferenc pápa: Evangelii Gaudium 49)
A Café Francesco aktuális programjai:
– Október 14.: Miért mennek tönkre a házasságok? – Vadász Kinga szociális testvér
– Október 21.: Mit üzen ma a Biblia? – Székely János püspök atya
– Október 28.: Hit és pszichológia – Szorongásaink háttere – Széles Anna keresztény pszichológusAki támogatni szeretné Franciscus Alapítvány működését, a franciscusalapitvany.hu honlapon keresztül vagy a 11720001-22482835-os bankszámlaszámon teheti meg.
