Hirdetés

Klebelsberg Kunó, a Bethlen-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere (1922–1931) 1931. október 3-án Szegeden következőképen búcsúzott az általa annyira szeretett egyetemi tanári kartól: „Mert miből fakad mindaz, amit tettem? Egy politikai alapmeggyőződésből… mostani helyzetünk javulását, sorsunk jobbra fordulását csak attól várhatjuk, ha művelődési téren fajsúlyosabbak leszünk… Lehetséges egy másik alternatíva is, melyre a magyar nemzet nem is mer gondolni, az, hogy kitörölnek bennünket az önálló nemzetek sorából. Ha kultúrfölényünket elveszítjük, ez be is fog következni. Ez adta meg nekem a kétségbeesés elszántságát, hogy küzdjek azért, hogy a nemzet minél szélesebb rétegeit hassa át az a végzetszerű meggyőződés, hogy lenni és művelődni, vagy nem lenni…”

A trianoni tragédia után a lefegyverzett ország honvédelmi tárcája a közoktatásügyi tárca: „Ne feledjük, hogy a magyar hazát elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá” – mondja. A magyar múltból azt olvasta ki, hogy nemzetünk a legsötétebb helyzetekben is megtalálta önmagában a talpra álláshoz és feltámadáshoz szükséges forrásokat. „Ezer év megtanított bennünket arra, hogy miként kell a mostoha sorsot tűrnünk és a katasztrófákat túlélni.” Vallotta, hogy pesszimista hangulatú nemzet nem tud emelkedni. Rendíthetetlen optimizmusa átsugárzott környezetére is. „Háromféle magyar hazafiság van: szónokló, kesergő és alkotó hazaszeretet.” „Ha a politikai demokráciát nem követi kulturális demokrácia, az katasztrófához vezet.”

(Folytatjuk)

Kapcsolódó cikkünk