Évtizedekkel ezelőtti négyes gyilkosság elkövetőjét azonosították
Az austini (Texas állam) rendőrség bejelentette, hogy 33 év elteltével sikerült azonosítaniuk a város egyik leghírhedtebb bűncselekményének elkövetőjét. A Fox News beszámolója szerint DNS-vizsgálatok alapján egy Robert Eugene Brashers nevű férfi köthető ahhoz a brutális gyilkossághoz, amelyben négy tinédzser lány vesztette életét 1991-ben egy joghurtozóban.Brashers neve a hatóságok előtt már a kilencvenes években is ismert volt: sorozatos erőszakos cselekmények miatt több államban körözték. 1985-ben fejbe lőtt egy nőt, aki csodával határos módon túlélte a támadást. A férfit gyilkossági kísérletért 12 év börtönre ítélték, ám mindössze három év után, 1989-ben szabadlábra helyezték. Néhány évvel később, 1999-ben öngyilkosságot követett el, amikor a rendőrség bekerítette egy motelben, ahol a feleségével, lányával és két nevelt lányával rejtőzködött. A családtagokat elengedte, majd végzett magával.
A mostani vizsgálatok feltárták, hogy Brashers több más szexuális erőszakhoz és gyilkossághoz is köthető. A hatóságok szerint halála után DNS-minták alapján összekapcsolták három, Missouri és Dél-Karolina államban elkövetett nemi erőszakkal és gyilkossággal – köztük egy anya és lánya meggyilkolásával –, valamint egy Tennessee államban történt erőszakos bűncselekménnyel.

A Yogurt Shop Murders néven elhíresült esetet sokáig másokra próbálták rábizonyítani. Két fiatalt, Robert Springsteent és Michael Scottot 2001-ben, illetve 2002-ben el is ítéltek a négy lány halála miatt, előbbit halálbüntetésre, utóbbit életfogytiglani börtönre. Később azonban mindkét ítéletet megsemmisítették, többek között azért, mert nem találtak olyan DNS-nyomot, amely őket a helyszínhez kötötte volna.
A joghurtozóban meggyilkolt áldozatok – a 13 éves Amy Ayers, a 17 éves Eliza Thomas, valamint a 17 éves Jennifer és a 15 éves Sarah Harbison – össze voltak kötözve, és betömött szájjal, fejbe lőve találtak rájuk az I Can’t Believe It’s Yogurt nevű üzletben, ahol ketten közülük dolgoztak. A gyilkosság után a helyiséget felgyújtották, ami még tovább nehezítette a nyomozást.
A rendőrség pénteki közleményében hangsúlyozta, hogy a nyomozócsapat soha nem adta fel a munkát, és a mostani áttörést hosszú évek kitartó bizonyítékgyűjtése és a technológiai fejlődés tette lehetővé. Hétfőre sajtótájékoztatót hirdettek, ahol részletesen bemutatják az új bizonyítékokat.
Az ügy nemcsak Texasban vált hírhedtté: a történetből dokumentumfilm-sorozat is készült, amelyet nemrég mutatott be az HBO. A sorozat felidézi az elhúzódó nyomozást, a téves ítéleteket csakúgy, mint az áldozatok családtagjainak több mint három évtizedes küzdelmét az igazságért.
(forrás)
