Zsiga Ottó (balról a harmadik) és Kozma Lajos (balról az ötödik) a kampánycsapattal
Hirdetés

Szeptember végén Józsefváros 9. számú választókerületében időközi választást tartottak. A kampányt megelőző hetekben a baloldali sajtó azt sugallta, hogy a Fidesz támogatottsága történelmi mélypontra süllyedt, a Tisza Párt „elszívja a levegőt” az ellenzéki térfélen, Budapesten pedig bárki legyőzi a kormánypártok jelöltjeit. A valóság azonban más képet mutatott. A szavazatok összeszámlálása után kiderült, a Fidesz színeiben induló Kozma Lajos 52 százalékot szerzett, miközben az ellenzéki összefogás jelöltje 42 százalékon zárt. A tízszázalékos különbség egy baloldali vezetésű kerületben nemcsak meglepő, hanem komoly üzenetértékkel is bír.

– Időközi választáson mindig az számít, ki tudja elvinni a saját szavazóit. Itt a Fidesz bizonyította, hogy szervezettségben, mozgósításban még mindig toronymagasan a legerősebb párt

– mondja lapunknak Deák Dániel politikai elemző, amikor az időközi választásból levonható tanulságokról kérdezzük.

Magyarázkodás, cigányozással

A tényszerű elemzések mellett azonban az ellenzéki oldalon is gyorsan megszülettek az alternatív magyarázatok: a kudarc oka, hogy a Tisza Párt nem indított saját jelöltet, így a tiszás szavazók inkább otthon maradtak. Deák Dániel szerint azonban ez az érvelés nem állja ki az igazság próbáját:

– Az ellenzéki érzelmű választónak teljesen mindegy, hogy a DK, a Momentum vagy a Tisza indítja-e a jelöltet. Mindig az aktuális kihívóra szavaznak a Fidesz ellenében. Láttuk Újpesten is: a Tisza-szimpatizánsok gond nélkül beálltak a DK-s Varju László mögé. Nincsenek külön Tisza- és DK-szavazók, csak ellenzékiek. Ezért nonszensz arra fogni a vereséget, hogy a Tisza nem indult Józsefvárosban.

A baloldali magyarázók egy része jóval ingoványosabb talajra tévedt. A történészként ismert liberális aktivista, Stefano Bottoni arra jutott: a kudarc oka a romák szavazatai voltak.

„Az egy masszivan cigánylakta körzet, ami jelenleg a Fidesz aranytyúkja (Kocsisek erre epítettek)” – szól Bottoni választási elemzése a közösségi médiában. Az idézett szöveg hibáit nem javítottuk ki, célunk ugyanis, hogy hitelesen mutassuk be a baloldal szellemi holdudvarát. Bottoni kijelentése azonban a józsefvárosi roma közösséget éppúgy megsértette, mint a jóérzésű baloldali embereket és a helyesírási szabályokhoz ragaszkodó honfitársainkat.

A választás győztese, Kozma Lajos határozottan visszautasítja, hogy a választás eredményét etnikai alapon lehetne magyarázni.

– Negyvenkilenc éve élek a VIII. kerületben. Sokféle nemzetiség, közösség lakja a környéket, köztük sok roma is. De a döntő tényező az volt, hogy az emberek belefáradtak a hitegetésbe. Hat éve nem történnek fejlesztések, méltatlan körülmények között élnek családok – magyarok és romák egyaránt. Ezt próbálta az ellenzék cigánykérdéssé silányítani, de itt valójában nehéz sorsú emberek kerestek alternatívát Pikóékkal szemben – magyarázza Kozma Lajos.

A frissen megválasztott képviselő szerint az emberek egyszerűen úgy érezték, hogy a baloldali vezetés nem veszi őket emberszámba.

– Mi azért nyertünk, mert a kerületi polgárokkal egy közösséget alkotunk, ott vagyunk közöttük, meghallgattuk őket, és nem ígéretekkel, hanem konkrét megoldásokkal álltunk elő – teszi hozzá a képviselő.

A roma közösség is megszólal

A kerületben jelentős elismertségnek örvendő Zsiga Ottó, a Fidesz romaügyi tanácsadója szerint is bántó, hogy az ellenzék a vereséget a cigányok nyakába próbálja varrni. Az azonban kétségtelen tény, hogy a cigányság valóban sokat köszönhet a kormánynak, ellenben a kerületi vezetés sorozatosan becsapta őket.

– Zenész cigány család tagjaként azt látom, hogy a Fidesz kormányzása alatt kaptunk olyan programokat, amelyek segítettek a megélhetésünkben. Gondoljunk csak a Muzsikáló Magyarországra vagy a Dankó Programra. Ezek valódi kapaszkodót jelentettek. De akár említhetném az szja-mentességet vagy az otthonteremtési támogatásokat is. Itt az emberek többsége a béréből él, tehát nem tudunk rossz szájízzel beszélni róluk – mondja Zsiga Ottó.

A romaügyi tanácsadó szerint ma már erős túlzás egy-egy utcát „roma körzetnek” nevezni a kerületben. A választási eredmény szempontjából annak volt inkább jelentősége, hogy az emberek nagy része elégedetlen Pikó Andrással és a csapatával, mivel úgy érzik, hogy nem azt kapják, amit ígértek nekik.

– Mi éppolyan választópolgárok vagyunk, mint akárki más. Mi is tudunk önállóan gondolkodni, nem hagyjuk magunkat megvesztegetni, el tudjuk dönteni, hogy kire szavazzunk – teszi hozzá.

Terepen

Józsefvárosban járva hamar kiderül, a helyiek valóban fásultak. A Diószegi Sámuel utcában idős asszony állítja meg riporterünket.

– Itt minden ígéret csak szólam volt. A házunk omladozik, a lakások penészesek. Amikor a Fidesz volt itt, legalább pályázni lehetett felújításra. Most semmi. Még a szemetet sem viszik el időben, mindenütt drogosokba botlik az ember, és eldobált tűkbe. Ha az unokáim látogatóba jönnek, a kerület határain túl megyünk el a játszótérre

– mondja Dalma néni.

Zsiga Ottó szintén a közállapotok romlásáról mesél: a közterületek koszosak, az önkormányzati lakások lepusztultak, a bűnözés pedig újra nyomorúságossá teszi romák és magyarok életét egyaránt. Nevük elhallgatását kérő kerületi lakosok arról mesélnek, hogy minden körzetben százával vannak olyanok bejelentve, akik nem laknak a kerületben, csak a voksolások alkalmával jelennek meg valamelyik szavazóhelyiségnél.

– Nagyon sok embert ismerek, sokat vagyok az utcán, az emberek között. Bárkivel találkozom, azt a visszajelzést kapom, hogy elegük van Pikóból. Azt gondolom, hogy a jelenlegi vezetés ideje lejárt, nemcsak ezt a kerületrészt, hanem Józsefváros egészét elvesztették – teszi hozzá Zsiga Ottó.

Kozma Lajos szerint pedig a választási győzelem annak fényében válik különösen értékessé, hogy a kerületi vezetés jelentős fölényben van az erőforrások tekintetében.

– Pikó aktivistái mindenütt jelen vannak, a hatalmon levőknek sokkal több az eszközük és a lehetőségük a polgárok eléréséhez, mégis sikerült nyerni. Ez azt mutatja, hogy az emberek elégedetlensége erősebb annál, mint hogy engedjenek a polgármester nyomásának – fejti ki Kozma Lajos.

Országos tanulságok

Amennyire tanulságos a Fidesz győzelméhez és a józsefvárosi baloldal kudarcához vezető körülmények elemzése, legalább annyira izgalmasak azok a következtetések, amelyeket le lehet vonni az időközi választási győzelemből. Ezek a megmérettetések ugyanis országos kitekintésben nem sorsdöntőek, de jelzésértékűek lehetnek a jövőre nézve. Deák Dániel szerint azonban a másfél héttel ezelőtti eredmény nem okozott túl nagy meglepetést szakértői berkekben, köztudott ugyanis, hogy a Fidesz Budapesten és országosan is a legszervezettebb és legerősebb párt, amely különösebb erőfeszítések nélkül képes a potenciális szavazóit mozgósítani, amikor szükség van. rá Figyelemre méltó változás más tekintetben figyelhető meg.

– Az, hogy Budapesten, egy baloldali vezetésű kerületben a Fidesz 52 százalékos eredményt tudott felmutatni, azt jelzi, hogy az ellenzék megtorpant, a kormánypártok pedig jelentős lendületben vannak. Ez az előny pedig az ország egészére vonatkoztatva is érezhető.

Deák Dániel szerint a valós erőviszonyokra azonban nemcsak az időközi választások eredményeiből tudnunk következtetni, hanem a nemrég lezajlott politikai rendezvények sikeréből, illetve kudarcából is. A választást megelőzően tartották ugyanis Digitális Polgári Körök gyűlését, amely hatalmas sikert aratott, egyszersmind jelentős erődemonstrációként is megállta a helyét. Ezzel szemben a Tisza Pártnak az időben közel lezajlott gödöllői családi napja csekély érdeklődést váltott ki. A helyzet kínos voltára enged következtetni, hogy Bódis Kriszta, a Tisza Párt genderaktivistája inkább elhagyta a helyszínt, miután szembesült azzal, hogy érdektelenségbe fulladt az esemény. A választás napján pedig az ellenzéki influenszerek szerveztek tüntetést, amely a várakozásoknál sokkal kevesebb résztvevővel zajlott.

A Tisza Párt dilemmája

A Tisza Párt számára ezek a kudarcok hatalmas kockázatot rejtenek, alkalmasak ugyanis arra, hogy lerombolják a párt körül kialakult győztes mítoszt, ami a bizonytalanok és billegők elpártolásával járhat. A Tisza Párt számára ezért most az a legjelentősebb kihívás, hogy maguk mellett tartsák szimpatizánsaikat. Sikerek nélkül azonban ez egyre nehezebb lesz. Magyar Péter és csapata csapdahelyzetbe manőverezte magát azzal, hogy minden megmérettetéstől távol maradnak. Ez ugyanis kizárja, hogy kisebb győzelmekkel feltüzeljék a bizonytalanokat. Mindezek ellenére van reális magyarázat arra, hogy miért nem vállalnak kockázatot időközi választásokon.

– A Tisza azért nem indult el egyetlen időközin sem, mert tudják, ha kikapnának, annak megsemmisítő ereje lenne. Gyengítené az ellenzéki választók győzelembe vetett hitét

– mondja Deák Dániel. Minden igyekezetük ellenére sem képesek azonban elkerülni egy-egy nagyobb pofont. A már említett tiszás rendezvények kudarca erodálja a párt imázsát, a pártvezetők botladozásai pedig személyükben koptatják el a főszereplőket. Az elemző szerint a már említett cigányozás is rontja az ellenzék és a Tisza esélyeit. Ez a típusú retorika ugyanis nem teszi az ellenzéket rokonszenvesebbé a cigányság körében, miközben sok magyar embert is elriaszt a lekezelő kommunikáció. A cigányság tehát joggal áll a Fidesz oldalán, hiszen a kormány az elmúlt években több segítő programot indított, amelyek javították helyzetüket, az ellenzéktől ellenben a legtöbb esetben csak szemrehányást és lenézést kapnak.

Deák Dániel kitér magyarázatában arra is, hogy a baloldalhoz köthető közvélemény-kutató intézetek minden egyes választás után leszerepelnek: nem a valóságot mérik, hanem egyfajta politikai kommunikációt folytatnak.

– A 2022-es választás előtt is fej fej melletti versenyt jósoltak, majd jött az újabb Fidesz-kétharmad. Most sem számítok korrekcióra a részükről, feladatuk ugyanis az, hogy az ellenzéki szavazókban életben tartsák a reményt.

Az elemző szerint a valóság megismeréshez érdemes az olyan kutatócégekre hagyatkozni, mint McLaughlin & Associates, amely Donald Trump győzelmét is előre jelezte, és amely nemrég Magyarországon is készített egy felmérést. Az amerikai kutatók szerint országos kitekintésben a Fidesz áll nyerésre.