Itt nem Semjén Zsoltot támadták vagy a kormány egyik-másik tagját, hanem azt akarták elérni, hogy fogjon rajtunk egy vérvád, amivel szemben, helyesen, fel tud lázadni a fél ország, és a kormányt meg lehet gyengíteni, meg lehet bénítani, de talán meg is lehet buktatni

Hirdetés

– fogalmazott Orbán Viktor. Megjegyezte, az ügyben ellentámadásba ment át a kormány. Közölte: rendszeresen történnek kamu álhírekkel, becsületbe gázoló módon elkövetett támadások, ő ezeket rendre elengedi a füle mellett, de most elfogadta Semjén Zsolt érvelését, hogy „ez egy vérvád”, és bele kell állni az ügybe.

70 százalékig készen vagyunk az ország naggyá tételével

A kormányfő úgy fogalmazott: az elmúlt tizenöt évben rengeteg dolog történt, csak nem elég, még sok mindennek meg kell történnie. Ahhoz, hogy az országot naggyá tudjuk tenni onnan, ahonnan megörököltük, tehát a Gyurcsány féle nyolc év után, még kell néhány esztendő – mondta Orbán Viktor.

A mi filozófiánk az alacsony adókulcsok

Orbán Viktor a Tisza Párt vagyonadóra vonatkozó elképzeléseiről elmondta, amit a tiszások mondanak, az egy adóhatósági-vagyonellenőrzéses új bürokrácia, ami „bele fog mászni” az emberek életébe. A miniszterelnök a műsorban óvatosságot javasolt minden új adónem bevezetése esetében, mert szavai szerint nemcsak arról érdemes gondolkodni, ha egy-egy adókulcs emelkedik, hanem arról is, hogy az mi mindennel jár.

„Az adó az egy érzékeny dolog, mert ott tud az állam behatolni az emberek magánéletébe, a komcsik is ezt csinálták, ezért óvatosságot javaslok”

– fogalmazott a kormányfő.

Oroszországból biztosan jön gáz és olaj, minden más forrás bizonytalanabb és drágább

A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország földgáz- és kőolajellátásának biztonsága Oroszország felől garantált, és „normális ember” nem adja föl a biztonságosat a bizonytalanért. Azt is mondta: az Oroszországból érkező energiaforrásnak van egy megállapodott ára, ami olcsóbb, mintha Magyarország máshonnan venné. Ha drágábban vesszük az olajat és a gázt, akkor drágábban adjuk el az embereknek is – mutatott rá. Orbán Viktor értetlenségének adott hangot, és rosszindulatúaknak nevezte azokat, akik annak örülnek, hogy állítóla

g lesznek olyan intézkedések, amelyek rosszak lesznek Magyarországnak. Vannak a bolondok, meg vannak a hazaárulók – mondta. „Amikor kimegyünk futballozni a gyepre (…) és a magyar ember nem a magyar csapatnak szurkol, hanem az ellenfelének, azt hogy hívják?” – tette fel a kérdést.

A Donald Trumppal a témában folytatott telefonbeszélgetésről elmondta, az amerikai elnök megkérdezte tőle, hogy Magyarország miért vesz Oroszországtól gázt és olajat.

„Elmondtam neki (…), és mondta, hogy érti, pont”. Hozzátette: nem vagyunk egymás alárendeltjei, nem úgy van, hogy Washingtonból ideszólnak, és akkor mi csinálunk valamit.

„Van két szuverén állam, annak vannak szuverén vezetői, és ha van dolog, amiben érdekeltek vagyunk egymás ügyeiben, akkor azt megkérdezzük egymástól”

– mondta Orbán Viktor.