Híd jött létre Novák Előd és Varju László között az Országgyűlésben
Hétfőn az Országgyűlés megtárgyalta az igazságügyi bizottság egyik eseti jellegű állásfoglalását. A parlament megtárgyalta a DK kérelmét az igazságügyi bizottság 7/2022-2026. IÜB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására.
Varju László a tízparancsolatot hiányolta
Az érintett képviselő Varju László (DK) – akitől egy májusi plenáris ülésen megvonták a szót – elmondta, részéről nem hangzott el olyan kijelentés, amely az országgyűlési törvény szerint sértőnek lenne mondható, ennek ellenére a levezető elnök megvonta tőle a szót anélkül, hogy ennek jogalapját egyértelműen megjelölte volna. A költségvetés vitájában arra hívta fel a figyelmet, hogy a magukat kereszténynek meghatározó kormánypártok gyakorlatában nem érvényesülnek a tízparancsolat alapelvei a közpénzek felhasználásakor sem – tette hozzá.
Azt kérte, hogy az Országgyűlés állapítsa meg, hogy a levezető elnök, Latorcai János beavatkozása indokolatlan volt, sértette a vita szabadságát.
Vejkey Imre, az igazságügyi bizottság KDNP-s elnöke elmondta, a testület megvizsgálta a plenáris ülés jegyzőkönyvét, és megállapította, hogy Latorcai János a költségvetési vitában több alkalommal is figyelmeztette Varju Lászlót sértő kifejezés használata miatt. Ezért a bizottság úgy foglalt állást, hogy az ülésvezető elnök világosan megjelölte a sértő kifejezéseket, mint az intézkedés okát – mutatott rá.
Úgy folytatta, mivel az elnöki intézkedések eredménytelenek voltak, az alelnök a házszabályi rendelkezéseknek megfelelően járt el, amikor megvonta a szót.
Novák Előd: A DK-nak igaza van ebben a tyúkperben
Novák Előd (Mi Hazánk) felszólalását úgy kezdte, a DK-nak igaza van ebben a tyúkperben. Nem elfogadható, hogy Kövér László és a kormánypártok kénye-kedve szerint bírságolnak meg országgyűlési képviselőket – mondta. Hozzátette, frakciója a szankciók ellen van.
Tordai Bence (Párbeszéd) azt kérte, hogy a Fidesz-KDNP döntse el, hogy az „elnyomatás miatt ajvékolnak, vagy önök nyomnak el másokat”.
Nacsa Lőrinc: Humoros a parlament legvallásellenesebb pártjától tízparancsolatos kioktatást hallgatni
Nacsa Lőrinc (KDNP) szerint Varju Lászlónak fogalma sincs a tízparancsolatról. Azért humoros, hogy a parlament leginkább vallás- és egyházellenes pártjától kell tízparancsolatos kioktatást hallgatni – fogalmazott.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a vitában azért vették el Varju Lászlótól a szót, mert tolvajnak nevezett hárommillió embert, a Fidesz-KDNP szavazóit. Jogszerű volt a szómegvonás – hangsúlyozta.
A vitában elhangzottakra válaszolva Varju László azt mondta, a bizottság eljárását elfogultnak, és a levezető elnök beavatkozását pedig indokolatlannak tartja.
Vejkey Imre: Híd jött létre Novák Előd és Varju László között
Vejkey Imre zárszavában azt mondta, az Alkotmánybíróság megvizsgálta a fegyelmi intézkedésekkel kapcsolatos szabályokat és megállapította, hogy alkotmányosan igazolható a képviselői felszólalási jog korlátja.
Az Országgyűlés a határozathozatalok között úgy döntött, 39 igen, 107 nem szavazattal és három tartózkodás mellett elutasítja a DK kérelmét az igazságügyi bizottság eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására.
