Hirdetés

Németh Szilárd (Fidesz) az Antifa terrorszervezetté nyilvánításának jelentőségéről kérdezte a belügyminisztert, felidézve, hogy 2023 február elején öt támadást követtek el Budapesten a szervezet aktivistái, áldozataikat találomra, ruházatuk alapján kiválasztva, zavarkeltés céljával.

Hozzátette: az uniós hatóságok fenntartják az egyik támadó európai parlamenti mentelmi jogát, egyes tagállamok pedig nem adtak ki Magyarországnak érintetteket a „nemzetközi szélsőbalos terrorista hálózat” tagjai közül.

Válaszában Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára fontosnak nevezte a fellépést az erőszak minden formájával szemben, és megjegyezte, jól látható, egyes szervezetek hogyan engedik meg maguknak annak használatát; szavai szerint az Antifa esetében másról sem lehetett hallani.

Elmondta: két és fél éve előre kitervelt, jól szervezett erőszakos akciókat hajtottak végre Antifa-tagok a magyar fővárosban, a szervezetnek pedig „a lényege a fennálló jogrendszer tagadása, a társadalmi rend megdöntése”, akár erőszakkal is.

Viszonválaszában a képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a támadásokat elkövető külföldieknek minden bizonnyal magyar tettestársai is voltak, míg a miniszter elfogadhatatlannak, felháborítónak nevezte a szervezet cselekményeit.

A felszólalást és az arra adott választ itt tudják megtekinteni: