Hirdetés

Az ügy hátterében egy miami üzletházban történt, brutális támadás állt. Victor Tony Jones nem sokkal azelőtt kezdett dolgozni Matilda és Jacob Nestor vállalkozásánál, majd egy decemberi napon rátámadt munkaadóira. A nyomozás szerint a nőt nyakon szúrta, majd a férfit mellkason döfte. Jacob Nestor azonban még súlyos sebesülése ellenére is megpróbált ellenállni: az irodába menekült, elővette pisztolyát, és öt lövést adott le. Az egyik a homlokán találta el Jonest, ám ez sem akadályozta meg abban, hogy elmeneküljön a helyszínről. A rendőrök később sebesülten, a házaspár pénzével és értékeivel a zsebében fogták el.

A bíróság Jonest 1993-ban találta bűnösnek két rendbeli, előre kitervelt gyilkosság és két fegyveres rablás miatt, majd halálbüntetésre ítélte. Az ítélet végrehajtására több mint harminc évvel később került sor.

A floridai kormányzó hivatalának tájékoztatása szerint Jones a kivégzés napján hajnalban ébredt, majd találkozott lelki vezetőjével. Nem fogadott más látogatókat, és nyugodtan viselkedett a kivégzésig. Utolsó étkezésére sült csirkét, főtt zöldséget és cukros teát kért. Amikor arról kérdezték, kíván-e élni az utolsó szó jogával, röviden annyit mondott: „Nem, uram”. A kivégzéshez használt injekció beadása komplikációk nélkül zajlott.

Ez az idén a tizenharmadik kivégzés volt Floridában, ami új rekordot jelent az állam történetében. Korábban a legtöbb végrehajtott halálos ítélet egy év alatt nyolc volt, 2014-ben. Az elmúlt hetekben két másik elítéltet is kivégeztek: szeptember végén Curtis Windomot, október elején pedig David Pittmant.

Amerika-szerte 2025-ben eddig harminc halálos ítéletet hajtották végre, ami már most meghaladja a tavalyi huszonötöt. Az Egyesült Államokban legutóbb 2014-ben volt ennél több kivégzés: akkor 35 halálos ítéletet hajtottak végre. A Fox News beszámolója szerint Floridában idén több embert végeztek ki, mint bármely más államban: Texas és Dél-Karolina jelenleg egyaránt négy-négy kivégzéssel áll a második helyen.