Szerdán indul a jövő évi labdarúgó-világbajnokság jegyeinek értékesítése
Az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban sorra kerülő 48 csapatos vb belépőinek első körös árusítására szeptemberben lehetett jelentkezni.A nemzetközi szövetség (FIFA) közlése szerint akkor 216 országból összesen 4,5 millióan adták le igényüket és közülük sorsolás útján választották ki azokat, akik a mostani árusítási időszakban jegyhez juthatnak. A FIFA a sorsolás nyerteseit hétfőtől kezdődően emailben értesítette, megadva számukra a napot és azon belül egy idősávot, amikor vásárolhatnak. A szövetség ugyanakkor felhívta a figyelmet rá, garanciát nem tud adni arra, hogy lesz az igénynek megfelelő elérhető jegy a megadott időpontban.
„Ez nemcsak egy kiemelkedő szám, hanem egy erős üzenet is egyben”- kommentálta a jegyigénylők 4,5 milliós táborát Gianni Infantino, a FIFA elnöke. „Az egész világ részese akar lenni a 2026-os labdarúgó-világbajnokságnak, ami minden idők legnagyobb, legbefogadóbb és legizgalmasabb rendezvénye lesz.”
Az igénylések száma azért is imponáló, mert jelenleg még csak a résztvevő csapatok kevesebb mint fele ismert, a vb csoportjait majd decemberben sorsolják.
A második, úgynevezett korai jegysorsolási szakasz október 27. és 31. között lesz, a vásárlási időszak pedig november közepétől december elejéig tart. A harmadik, véletlenszerű kiválasztási szakasz december 5. után kezdődik, ekkor tartja a FIFA a vb sorsolását, így ismertté válnak a résztvevő válogatottak mérkőzésidőpontjai.
A FIFA a világbajnokságon dinamikus árazást vezet be. Jelenleg még a csoportmérkőzésekre hatvan dollártól (20 ezer forint) lehet belépőt vásárolni, míg a döntőért akár 6730 dollárt (2,2 millió forint) forintot is ki kell fizetni. Az értékesítés személyenként és mérkőzésenként legfeljebb négy jegyre korlátozódik, és a torna teljes időtartamára senki sem vásárolhat negyvennél több belépőt.
Az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő 23. labdarúgó-világbajnokságot június 11. és július 19. között rendezik meg tizenhat helyszínen.
