Hirdetés

Amelia Earhart 1937-ben kísérelt meg első női pilótaként Föld körüli repülést navigátorával, Fred Noonannal. Július 2-án eltűntek a Csendes-óceán felett, Lockheed Electra 10E típusú repülőgépüket soha nem találták meg.

Eltűnésük óta számos teória született, és a mai napig ez a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye.

A Purdue Egyetem közleménye szerint a Taraia-objektumnak nevezett formát először 2020-ban fedezték fel műholdfelvételeken. A Nikumaroro szigeten található lagúna nagyjából félúton fekszik Ausztrália és Hawaii között, és mintegy 650 kilométerre délkeletre található attól a Howland-szigettől, ahová Earhart és Noonan eredetileg tartott. Érdekesség, hogy a tárgy már az 1938-as felvételeken – vagyis egy évvel a repülőgép eltűnése után – is látható volt.

A Purdue Egyetem, a Purdue Research Foundation és az Archaeological Legacy Institute expedíciója novemberben indul útnak a helyszínre. A kutatók először fényképeket és videókat készítenek, majd mágneses műszerekkel és szonár segítségével mérik fel a területet. Ezt követően a tárgyat kiemelik a vízből, hogy pontosan azonosítani tudják.

Richard Pettigrew, az Archaeological Legacy Institute igazgatója úgy nyilatkozott: az út lehetőséget ad arra, hogy olyan „perdöntő” bizonyíték kerüljön elő, amely végleg igazolhatja a feltételezésüket. Hozzátette: „Rengeteg műholdképet gyűjtöttünk, történeti kutatásokat végeztünk, és más felvételeket is találtunk, amelyek ide kapcsolódnak. Odamegyünk, és ha igazunk van, azonosítani fogjuk az eltűnt Electrát. Lehet, hogy tévedünk, de úgy gondolom, nagyon erős bizonyíték szól amellett, hogy igazunk van”.

Azonban nem mindenki ilyen lelkes. Ric Gillespie, az International Group for Historic Aircraft Recovery igazgatója szkeptikus, és felidézte: „Mi már kutattunk azon a helyen, és nincs ott semmi”.

A Purdue Egyetemnek különleges szerepe van a kutatásban, mivel Earhart a harmincas években két évig az intézmény munkatársa volt. Ráadásul a Purdue Research Foundation fizette ki annak idején azt a repülőgépet is, amellyel a pilóta világkörüli útjára indult. Steve Schultz, az egyetem alelnöke – aki maga is tagja lesz az expedíciónak – úgy fogalmazott: „Ha sikerül azonosítani a gépet, az első lépés lehet Amelia eredeti tervének beteljesítéséhez, hogy a legendás Electra visszatérjen West Lafayette-be”.

(forrás)