Németország eliszlámosodása
A német Die Welt interjút közölt Susanne Schröter valláskutatóval, aki a Frankfurti Goethe Egyetemen vezette a Globális Iszlám Kutatóközpontot. Az intézet október 1-jével megszűnt – Schröter szerint politikai és ideológiai nyomás miatt. A kutató úgy nyilatkozott, hogy a központ azért vált kellemetlenné, mert a radikális iszlám irányzatait vizsgálta, és együttműködött a liberális muszlimokkal, valamint az iszlamizmus kritikusaival. Mint mondta, a társadalomtudományokban ma a posztkoloniális elmélet uralkodik, amely az iszlamizmust „a Nyugat elleni legitim ellenállásként” értelmezi, így minden eltérő álláspontot rasszizmusként bélyegeznek meg.
Schröter elmondta, hogy ellene „maffiakampányokat” szerveztek, és több nyílt levelet is közzétettek az egyetemi honlapon, amelyekben muszlimellenes rasszizmussal vádolták. A hallgatói szervezetek azt követelték, hogy könyvei ne szerepelhessenek többé tananyagban, és az egyetem vezetése sem állt ki mellette.
„A woke nyelvezetben ez úgy hangzott, hogy ‘súlyosan megsértettem mindenkit’. Abszurd volt” – fogalmazott.
A kutató szerint Németországban ma gyakorlatilag megszűnt a kritikus iszlámkutatás: az egyetemek inkább a „sokszínűség” és a „befogadás” pozitív oldalát hangsúlyozzák, és a kudarcokat a befogadó társadalomra hárítják.
Schröter azt mondta, ma már nem ajánlaná fiatal tudósoknak, hogy az iszlamizmus témájában kutassanak, mert az a karrierjük végét jelenti.
„Aki a ‘becsület’ nevében elkövetett erőszakról vagy a vallási kényszerítésről ír, azt soha nem hívják állásinterjúra” – tette hozzá.
Kutatásai során Schröter a liberális, konzervatív, fundamentalista és szélsőséges iszlám irányzatait vizsgálta, és úgy látja, hogy a Németországban létező iszlám vallást főként a fundamentalista irányzatok uralják. A liberális muszlimok szerinte ritkán szervezik meg magukat, és nem jelennek meg nyilvánosan vallási közösségként. Az olyan, a nagy nyilvánosság előtt fellépő személyek, mint Seyran Ateş berlini imám és nőjogi aktivista, állandó fenyegetettségben élnek.
„Kevesen vállalják, hogy rendőri védelem mellett kelljen élniük, vagy hogy családjuk kiközösítse őket” – mondta Schröter, hozzátéve: a felmérések szerint a muszlimok fele világi szemléletű, a másik fele viszont gyakran vall fundamentalista nézeteket, amelyek távol állnak a demokratikus értékrendtől.
A kutató szerint a „legális iszlamisták” – akik formálisan a jogi kereteken belül működnek – rendkívül sikeresek. A Muszlim Testvériség például már évekkel ezelőtt a Nyugatot jelölte ki küldetése céljaként. Stratégiájuk Schröter szerint kettős: egyrészt befolyást gyakorolnak a muszlim közösségekre, másrészt bizalmatlanságot szítanak a többségi társadalommal szemben.
„Céljuk a muszlim közösségek leválasztása, és egy párhuzamos társadalom kiépítése, ez pedig számos német városban már érzékelhető” – mondta.
A valláskutató szerint az iszlamista csoportok ügyesen alakítanak ki kapcsolatokat politikusokkal, egyházakkal és civil szervezetekkel, miközben a muszlimokat „rendszerszinten elnyomott áldozatként” mutatják be, hogy ezzel lehetetlenítsék el a jogos kritikákat.
Schröter úgy fogalmazott: „Ez elképesztően hatékony módszer, mert aki ellent mer mondani, azt azonnal rasszistának bélyegzik”.
A jelenségnek szerinte mindennapi jelei is vannak: az egyetemi rendezvényeken a nemek szétválasztása, webáruházakban a kisgyermekeknek kínált, a teljes testet elfedő ruhák, vagy a vallási szabályok betartatásának kényszere az iskolákban.
„Tanárok mesélték, hogy diákok a mosdókban ellenőrzik, iszik-e vizet valaki Ramadan alatt. A lányokra, akik nem hordanak fejkendőt, gyakran közösségi nyomást helyeznek” – mondta.
Schröter szerint a politikai közöny is hozzájárul a helyzethez. Úgy látja, hogy a baloldali pártok „áldozati csoportként” kezelik az iszlamistákat, és ezzel ignorálják az iszlamizmus áldozatait, köztük muszlim nőket és gyermekeket. A konzervatív pártok pedig – fogalmazott – sokszor hallgatnak a témáról, mert tartanak a politikai következményektől.
A professzor ugyanakkor elismerte, hogy néha szándékosan provokatív módon fogalmazza meg gondolatait. Amikor például korábban „woke-iszlamista mélyállamról” beszélt, azt – mint mondta – nem szó szerinti értelemben értette, hanem azokra a lazán szervezett hálózatokra utalt, amelyek bizonyos ügyekben egy szempillantás alatt egymásra találnak. Példaként egy berlini kezdeményezést említett, amely vallási zaklatások áldozatainak akart segítséget nyújtani, ám „tudományos, politikai és iszlamista körök összefogásával” megakadályozták a projektet.
