Milyen lesz az új világrend?
Véget érhet a dollár egyeduralma
Az Egyesült Államok hatalmas versenyelőnye a dollár tartalékvaluta-szerepe, ennek köszönheti, hogy olcsón hitelez neki a világ. De mi történik, ha fordul a kocka? Az euró, a kínai jüan és más regionális devizák már ott sorakoznak a rajtvonalnál. A dollár meggyengülése új korszakot nyithat a világgazdaságban.
Donald Trump elnök vámjai veszélybe sodorták az amerikai dollár világvalutaként betöltött szerepét – írja a Reuters egy kutatásra hivatkozva. Mint írják, az USA kiváltságos helyzetét az adja, hogy a dollár kockázatmentes eszközként vonzza a befektetéseket az Egyesült Államokba, és lehetővé teszi, hogy az ország alacsonyabb kamatok mellett vegyen fel hiteleket. Csakhogy a kutatók szerint mindez szorosan összefügg a nyitott kereskedelemmel, így a protekcionizmus gyengítené ezt a kapcsolatot és az ezzel járó előnyöket. Becslésük szerint a 26 százalékos vámtarifa jelentené azt a fordulópontot, amely után a versenytárs devizák – például az euró – jóval hangsúlyosabb szerephez juthatnának a világgazdaságban, míg a Donald Trump által most bevezetett átlagos, körülbelül 17-18 százalékos vámok ugyan gyengíthetik, de még nem ássák alá teljesen a dollár szerepét.
Fenyegetett egyensúly
„A dollár a világ legbiztonságosabb valutájaként emelkedik ki, mert azok a sokkok, amelyek az Egyesült Államokat érik, a globális kereslet nagy részét is befolyásolják” – írták a szerzők, hozzátéve, hogy ez hajtja fel a keresletet a dollár, mint fedezeti eszköz iránt. „Ez a biztonsági menedék funkció az amerikai dollár esetében a legfontosabb erő, amely alacsonyan tartja az amerikai kamatokat, az Egyesült Államokat globális befektetési célponttá teszi, és az árfolyam-stabilizációk célpontjává. Egy tartós kereskedelmi háború azonban fenyegetné ezt az egyensúlyt” – fogalmaztak.
A kutatás, amelyet az Egyesült Államok egyik legrégebbi kutatóintézete, a Brookings Intézet konferenciáján mutattak be a napokban, éppen akkor látott napvilágot, amikor a dollár világban betöltött szerepe kiemelt figyelmet kapott – és sokan találgatják, hogyan változhat mindez Trump elnök politikájának hatására. A dollár közelmúltbeli gyengülése figyelmeztető jel lehet, ugyanakkor az amerikai állampapírok hozamai estek, a részvények pedig történelmi csúcsot értek el – mindez az amerikai dollárban jegyzett értékpapírok iránti folyamatos kereslet jele, amely részben eloszlatja azokat az aggodalmakat, hogy az Egyesült Államok elveszíthetné a világgazdaságban betöltött globális vezető státuszát.
A szerzők azonban arra figyelmeztettek, hogy ezt nem lehet adottnak tekinteni, különösen, ha visszatekintünk a múlt tavaszra, amikor a piacok egyszerre estek. „Az a tény, hogy az amerikai részvények, államkötvények és a dollár is veszített értékéből egy olyan időszakban, amikor a nemzetközi piacokat zavarták meg a fejlemények, éles eltérést jelent a megszokott mintázattól. Normál esetben ugyanis a dollár globális stresszhelyzetekben erősödni szokott” – olvasható a cikkben.
Jön az euró vagy a jüan?
Felvetődik a kérdés, hogyan alakulna át a világgazdaság, ha a dollár tartalékvaluta-szerepe meggyengülne. Az egyik legkézenfekvőbb alternatíva az euró, amely most is második helyen áll a világ tartalékdevizáinak rangsorában, és erős intézményi és szabályozási háttér áll mögötte.
Egy ideje Kína is aktívan dolgozik azon, hogy nemzetközi fizetőeszköz legyen: fintech megoldásokat fejleszt, és befektetéseket kínál nemzetközi körben. Az sem kizárt ugyanakkor, hogy egy ilyen helyzetben nem egyetlen valuta váltaná fel a dollárt, hanem több: ez lehet az euró, a jüan, esetleg más regionális devizák, például a japán jen vagy a brit font, illetve akár különböző digitális tartalékvaluták osztoznának a szerepen.
Gyengül a dollár dominanciája
Annyi biztos, hogy új világ jön, amint a dollár dominanciája gyengül: több pénzügyi és kereskedelmi centrum próbálja majd kiépíteni befolyását. Az európai pénzügyi központok (Frankfurt, Párizs) és kínaiak (Sanghaj, Hongkong) pozíciója erősödhet. E regionális pénzügyi blokkok saját elszámolási rendszereket hozhatnak létre, akár alternatív SWIFT rendszerekkel.
Ne feledjük:
a dollár tartalékvaluta-státusza jelentős geostratégiai eszköz is, mivel az Egyesült Államok ennek köszönhetően tud nyomást gyakorolni pénzügyi szankciókkal.
Ha ez a befolyás mérséklődik, az egyensúly eltolódhat: nagyobb szerepet kaphatna Kína, az EU, Oroszország, sőt kisebb regionális hatalmak is. Az államok devizatartalék-szabályzata, pénzügyi függetlensége és árfolyampolitikája is újraértelmeződik.
