„Az életet élni, a nőt szeretni, a lovat megülni, a bort meginni kell!”

A Magyar katonai hagyományőrzés úttörői, jeles alakjai címmel cikksorozatot indítottunk a demokrata.hu-n. Fülöp Tibor Zoltán írása.

„Visszatekintve úgy érzem, egy álom beteljesült. Kisgyermekként otthon a kályha mellett játszottam, a lemorzsolt kukoricafej csutkájából mindig lovaskocsit építettem, képzeletben elé lovat fogtam be, és azt mondtam nagyanyámnak, ha nagy leszek, erdész leszek, lovat veszek, és azzal hozok az erdőről fát. Amikor pedig sok lovam lesz, akkor én leszek a Tenkes kapitánya.” (vitéz Csizik Mihály)

Na, hát valóban, Mihály lett a Tenkes kapitánya, vagy ha pontosítani akarok, sok mindenben olyan lett, mint a nemzedékek legemlékezetesebb filmélményét nyújtó sorozat főszereplője: Eke Máté, akit a kitűnő színész, Zenthe Ferenc elevenített meg a filmvásznon. E gondolat mentén Mihály még az ezredfordulón, a Millennium tiszteletére, útjára indította a 9 napon át tartó és 18 települést érintő, évi rendszerességgel megrendezett Tenkes Hadjárat elnevezésű katonai hagyományőrző emléktúrát. Ez a mai napig nagy népszerűségnek örvend. Dacára annak, hogy időközben e lovaglással és lovaskocsi-menettel, borospince-látogatásokkal, konyhaművészeti élményekkel dúsított, mi több, emlékezetes kalandokkal tűzdelt program 5 naposra rövidült, manapság pedig csak 9 településre korlátozódik. Ám mert a Tenkes Hadjárat egy huszár rendezvény és nem kuruc – akkor is, ha a kurucok között sok huszár is volt egykoron – Mihály és csapata 2003-ban kurucviseletet varratott magának, lóra pattantak, és a Rákóczi-szabadságharc tiszteletére, mintegy 700 km-t megtéve, Tarpáról Siklósra lovagoltak. Arról ugyan nincs tudomásom, hogy a Tarpa-Siklós nagymenet évente ismétlődik, de a kuruc viseletek megmaradtak, s ha kell, a siklósiak „kurucnak állnak”. Ilyenkor nemcsak Siklós környékén, de magában a Siklósi Várban is szívesen mutatkoznak, főleg hogy Csizik Mihály meglehetős hasonlóságot mutat Eke Mátéval, vagyis Zenthe Ferenccel – mondjuk ki persze nyíltan: szakáll nélkül. Így aztán, a Tenkes kapitányát a filmből ismerőknek erősen figyelni kell arra, hogy nehogy összetévesszék Mátét, vagyis Ferencet Mihállyal, mert jó esetben értetlenül, rossz esetben rémülten tekintenének a világra.

A Reaus-Kostriz huszárezred nyomdokában

Mielőtt a kezdetekhez ugranék, fontosnak tartom megjegyezni azt, hogy az ember ne tréfálkozzon komoly dolgokon, mert könnyen megszólják érte. Ezért, de egyébként is, messze áll állításomtól a viccelődés, amikor őszintén megvallom, hogy a Reaus-Kostriz huszárezred neve számomra az összes huszárezredek közül a legnehezebben kimondható. (Mihályék már bizonyára beletanultak és megszokták a helyes kiejtést, de hát mit tehetek én, ha egyszer nem vagyok Mihály?) Valamennyire azért megnyugtat, hogy az 1848-49 szabadságharc során, akkori nemzettársaim nyelve is beletört ebbe, de úgy oldották meg ezt a kellemetlenséget, hogy az ezredet egyszerűen csak Rác Krisztusnak nevezték.

Mindenesetre a lényeg az, hogy 1998-ban Siklóson megalakult a huszár és katonai hagyományőrző szakosztály mellett a díjugrató, fogathajtó, póni és túra szakosztályt is magába foglaló – évekkel később polgárőr szakosztállyal is bővülő – Tenkes Lovas Sport, Hagyományőrző és Polgárőr Egyesület. Abban az időszakban történt ez, amikor az anyaországban gombamód szaporodtak a hagyományőrző huszárcsapatok, mondhatnám, hogy amikor az anyaországi hagyományőrző huszárság csillaga gyorsan ívelt felfelé, de kuruc hagyományőrző lovas csapat még csak egy-egy mutatkozott az országban – legalábbis egyesületi formában bizonyosan ritkaság számba ment. Az egyesület megyei szintű fogathajtó, díjugrató versenyeket rendezett, s huszár katonai szakosztályuk pedig az 1848-as hagyományok felelevenítésére vállalkozott. Azért a 7-es számú Reaus-Kostriz huszárezred lett választott ezredük, mivel ez az ezred a szabadságharc idején, Baranya és Tolna Vármegye területén toborozta huszárjait. Elég az hozzá, hogy Mihály és csapata, nem csak az anyaországi katonai hagyományőrző bajtársakkal került nagyon hamar barátságba, de a gyergyószentmiklósi Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület tagjaival is, akikkel 1999-től éveken keresztül részt vettek a Csíksomlyói Hadjáratokon, s akikkel 2001-ben testvérkapcsolatot létesítettek.

„Fényes Vince, tele a pince, Ködös Vince, üres pince”

A Mihály vezette alakulat rendszeres résztvevője a Siklóson tartandó nemzeti ünnepségeknek, de nem szívesen hagyják ki szeptember 29-én a Szent Mihály napi huszártúrákat sem, ha tetszik, Szent Mihály arkangyal ünnepének megünneplését. Vannak ugyanakkor rendezvényeik, mint például a Harsány-hegyi csata emlékére 2011-ben megrendezett csatajelenet, ami bár sikeres volt és szép élményekkel teli, de nem került bele az éves programnaptárba. E szóban forgó csata érdekessége többek között, hogy számos elnevezése van. Szokták nevezni nagyharsányi csatának, szársomlyó-hegyi csatának, villányi csatának, sőt, mivel Mohács sincs messze Nagyharsánytól, második mohácsi csatának is, dacára annak, hogy ez nem 1526 környékén, az oszmán hódítás kezdeti időszakában zajlott le, hanem annak vége felé járva – 1687-ben. Mert ekkor történt, hogy az ötvenezer főt számláló egyesült osztrák-magyar-bajor-horvát keresztény sereg rendezte jelentős nézeteltérését a hatvanezres török regimenttel, ami ez utóbbinak igen keservesre sikeredett.

Ugyanilyen, nem éves programja Mihályéknak – legalábbis eddig nem, a 2024-ben tartott I. Nemzetközi Gidrán Lovas Katonai Hagyományőrző Találkozó, ahol ott voltak a horvátországi bjelovári huszárok is, akikkel még 2020-ban a siklósiak testvérkapcsolatot létesítettek. Na de ne szomorodjunk el, Csizik alezredesnek és kitűnő csapatának az éves programnaptárakban van még vissza-visszatérő „elem”. Ilyen a Vincze-napi huszártúra. Ennek egyik oka a néphagyomány, amely úgy mondja, hogy ha január 22-én, Szent Vince napján süt a nap, akkor a termés jónak ígérkezik, ha pedig felhős, csapadékos idő van, akkor gyenge szüret várható. Akárhogy is, Zaragozai Szent Vince a III. század szülötte, a szőlészek védőszentje, s a nevével jelzett napon szőlővesszőt vágnak a borászok, mert abból jósolják meg a szüreti termést. E napon ők Szent Vincére koccintanak, áldomást isznak, este pedig tánccal ünnepelnek. Nem másként, mint a siklósi huszárok, akik bár nem a néphagyomány szerves elemeként teszik ugyanezt, de mégsem idegen testként, hanem a magyar kultúra elidegeníthetetlen részeként, szervesen kapcsolódva e szakralitást sem nélkülöző, vidám hangulatú, nagy népi szertartáshoz.

Huszárnak huszár ló való

Mihály 1987-ben nősült. A családalapítás mellet régi álmát kívánta valóra váltani, nevezetesen hogy legyen egy saját lova. Ha Mihálynak nem ez lett volna az álma akkoriban, jó eséllyel most nem is róla formálnám e sorokat, hiszen akkor minden másként alakult volna. De Mihály a következő évben vett egy gidrán csikót, s ettől kezdve a ló – mint olyan – a Csizik családhoz tartozik. Ennek folyománya, hogy Siklóson 2006-ban vásárolt egy tanyát, ahol gidrán fajtájú lovakat tenyészt azóta is. Ezért van aztán az, hogy a siklósiak gidrán lovakon lovagolnak. Aki pedig eddig nem tudta, hogy a gidrán az bizony huszárló, épp ideje, hogy most megtudja. A mezőhegyesi ménesben tenyésztették ki, kifejezetten katonai feladatok ellátására. A Mihály által tenyésztett gidránok is megállják a helyüket, hiszen 2010-ben az egyik már általa tenyésztett kancacsikót – név szerint Viktóriát – Gelencsér Zsanett lovagolta, és kijutott vele a Military Ifjúsági Európa Bajnokságra, itthon pedig az Országos Military Amatőr Bajnokság 2. helyezettje lett. Mondhatnám ugye, hogy tud valamit ez a Mihály, de lássuk be, hogy Zsanett és Viktória is részese volt a sikernek! Akárhogy is, a közel három évtized alatt számos helyen megfordultak a Csizik Mihály vezette katonai hagyományőrzők. Örömmel tölt el, hogy néhány impulzust, esetleg iránymutatást magam is adhattam Mihálynak. Hiszen az első hadjáratára, a Csíksomlyói Hadjáratra, amely Gyergyószentmiklósról indult és Csíksomlyóra érkezett meg 1998-ban, én hívtam el, csakúgy, mint a következő évi, akkor még Tavaszi Hadjárat Lovastúrára. Ezek Mihálynak, csak magunk között szólva: „betették a kaput”, ami abból is tudható, hogy 2000-ben már indult az általa rendezett I. Tenkes Hadjárat. Azóta bejárták a Kárpát-medencét, ott voltak a Pápai Huszártáborokban, a tengődi Zsebeházi Napokon, a Sümegi Vadászlovaglásokon, vagy éppen a Budavári járőrszolgálatokon. Futakon a Vajdasági Magyar Közösséggel karöltve emlékeznek meg évente a Berlint megsarcoló híres hadvezérről, gróf futaki Hadik Andrásról, és hogy hadjárat hadjáratot kövessen Mihály életében, csapatával Zselic Hadjáratot rendez 2019 óta minden évben, Dinnyeberkitől Dinnyeberkiig egy csillagtúra, vagy ha tetszik, egy csillaghadjárat keretében. A Vajdaságban is barátokra leltek a doroszlói huszárok személyében, egyébként meg jó kapcsolatot ápolnak a belgrádi nagykövettel, hát csoda-e, ha az 1456-os nagy diadal emlékére, alkalmanként koszorút helyeznek el a Nándorfehérvári várban?

Kapitális tévedés a Tenkes Hadjáraton

Ha nem tévedek, a Tenkes Hadjárat a Tenkes Lovas Sport, Hagyományőrző és Polgárőr Egyesület Siklósi Huszárbandériumának legjelentősebb és legemblematikusabb rendezvénye. A II. Tenkes Hajáraton esett meg, hogy a Schillinger Tibor vezette vonuló lovasság megérkezett Diósviszlóra, ahol a faluház előtt egy kisebb tömeg várakozott. Ugyanott, ahol az előző évben a Csizik Mihály vezette lovasokat ünnepélyesen fogadták a helybéli előjárók és más illetékesek. Az érkező lovasok szépen felsorakoztak, majd Schillinger parancsnok vezényszavára karddal tisztelegtek az egybegyűltek előtt, hogy aztán egy szabályos díszszemlével kivágják a rezet, és elkápráztassák a kíváncsi megjelenteket. A díszszemle után huszárjaink jelentésbeadáshoz felsorakoztak, és Schillinger parancsnok a feladat végrehajtását befejezendő, jelentést tett Kövesdi Lászlónak, a rendezvény napi felelősének. Az eseményeket egyre nagyobb kíváncsisággal és figyelemmel kísérő tömegből a jelentésbeadás után egy ember megszólalt: mi ám a buszra várunk – magukat meg a polgármesteri hivatal előtt fogadják.

Az ez után következő vidámság oly mértékben ragadta magával a huszárokat és a buszra váró dolgozókat, hogy hosszú ideig a történtek hatása alatt álltak, s még hetek múlva is vissza-visszatérő történet volt az a bizonyos faluház előtti kapitális tévedés.

Bizony számos vidám történet kötődik a Tenkes Hadjárathoz, de itt kell megemlítenem, hogy magam is gazdag élményekkel telve hagytam el ezt a csodarendezvényt, ha minden igaz, legalább három alkalommal, mivel annyiszor biztosan részt vettem rajta. Mert nem csak a „katonásdi” a Tenkes Hadjárat típusú rendezvényenek a lényege. Fontos ezt összekötni a múltban való kalandozásokkal, úgy a történelmi hangulatú szőlővidékeken, mint a dohos szagú borospincékben, a Siklósi vár filmből is ismert nagy termeiben és a Siklós-Villány környéki falvak évszázados, legendák övezte dombjai között. Mindig élmény hosszan vágtázni a gyönyörű baranyai tájban, és patacsattogás közepette belovagolni a közbeeső községekbe, majd a kijelölt kis utcákban megtalálni minden hagyományőrző hadjáratok legmagasabb színvonalú hadtápszolgáltatásainak helyszínét. Hisz ezek nem tábori étkeztetés formájában nyújtják étkeiket az éhes, lakomára váró lovasoknak és a lovas kocsik utasainak, hanem varázslatos környezetben lévő éttermekben. Méltó módon mindezt vitéz Csizik Mihály hitvallásához, amely úgy szól, „Az életet élni, a nőt szeretni, a lovat megülni, a bort meginni kell!”