Hirdetés

A tárcavezető a minisztérium tájékoztatása szerint az észak-kínai Hopej tartomány kormányzóját fogadta, majd a régió rendkívüli szerepét méltatta, rámutatva, hogy havonta ezer tehervonat indul onnan Európa felé, illetve több helyi vállalat is beruházást tervez Magyarországon.

Kifejtette, hogy Magyarország igen sokat profitált a Kínával fenntartott stratégiai együttműködéséből, hazánk elsőként csatlakozott Európában az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez, amelynek nyomán modern beruházások és több mint tízezer munkahely jött létre.

„Ezért mi a saját tapasztalataink alapján ellenezzük a világ blokkosodását, és kiállunk a kölcsönös tiszteletre és szabályokra épülő világkereskedelem működése mellett” – szögezte le.

„Jó lenne, ha Európa nem ideológiai, hanem gyakorlati alapon közelítene a Kínával való együttműködéséhez” – tette hozzá.