Sorra szűnnek meg Magyar Péter Tisza-szigetei
Újabb Tisza-sziget jelentette be a megszűnését. Bohár Dániel bejegyzése szerint „a tagok arra hivatkoznak, hogy a vezetés folyamatosan zaklatja és megalázza őket”.Arató Miklós, a nagykállói „Harangod Tisza Sziget” vezetője lemondott, a sziget tevékenységét felfüggesztette, ennek kapcsán pedig súlyos állításokat tartalmazó nyilatkozatot tett közzé.
„Sajnos az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatták, hogy a kezdeti ígéretek és a valóság közötti szakadék egyre mélyült, és a vágyott stabilitás, a kiszámíthatóság, valamint a megbízható vezetés hiánya tarthatatlanná vált. Nem tudunk és nem akarunk olyan környezetben dolgozni, ahol az alapvető emberi értékek, mint a kölcsönös tisztelet és a konstruktív együttműködés, hiányoznak, és a belső ellentétek mindent felülírnak”
– áll Arató Miklós nyilatkozatában, aki kifejtette, mennyire súlyosan érintette őket az úgynevezett mobbing (légkörrombolás), amelynek jelentése „munkahelyi vagy szervezeti pszichoterror”.
„Ez azt jelenti, hogy egy személyt vagy egy csoportot rendszerszintű zaklatásnak, megalázásnak, kirekesztésnek tesznek ki. Ez megjelenhet szóbeli bántalmazásban, gúnyolódásban, fontos információk visszatartásában, a munkatársak elszigetelésében, vagy épp megalázó feladatok adásában. A célja, hogy ellehetetlenítse a munkát, lerombolja az érintettek önbecsülését, és végül kiszorítsa őket a szervezetből.”
„Ez a légkör teljesen ellehetetleníti a hatékony és lelkes munkát, és ellentmond minden olyan értéknek, amit képviselni szerettünk volna. Nem tudok, tudunk már hitelesen részt venni egy olyan mozgalomban, ahol ilyen belső feszültségek és akár etikátlan viselkedések dominálnak, ahol hiányzik az az egység, ami valóban az ország érdekeit szolgálná”
– tette hozzá Arató Miklós.
