Némasággal válaszolt Pikó botrányba keveredett képviselőjelöltje
Horváth Alexandert az általa képviselt nyolcadik kerületi Losonci-negyedben érte utol a Hír TV. A csatorna a lemondott, ám most újrázni készülő önkormányzati képviselőt a pénteken nyilvánosságra került videóról kérdezte, ám a válasz elmaradt.Az eddig eltitkolt, botrányos videóról itt írtunk. Horváth Alexander, a Demokratikus Koalíció volt tagja elébe ment a botránynak és júniusban lemondott mandátumáról. Úgy gondolta, újra megméretteti magát a történtek fényében. A 2024-ben még ellenzéki színekben induló jelölt idén függetlenként szerepel a szavazólapon.
Péntek délutánra lakossági sétát hirdetett Horváth Alexander, amelyen a jelölt meglepetésére lakók helyett a sajtó munkatársai vettek részt. Pikó András alig két órával a kezdés előtt mondta le a sétán való részvételét – írta a Hír8 nevű helyi híroldal.
A Hír TV megkérdezte a politikust, nem érzi-e aggályosnak a videón látottakat, nem érzi-e úgy, hogy magyarázattal tartozik. Ám válasz helyett néma csend fogadta a televízió riporterét.
A szintén botrányos múltú, szintén volt DK-tag Szarvas Koppány Bendegúz próbálta menteni a menthetőt, erősen megkérdőjelezhető sikerrel.
A Szigony utcai újságos, akinél Orbán Viktor 2021 nyarán járt, a Hír TV-nek összeférhetetlenségről beszélt. Szerinte ütközik az etikával az, ha valaki törvénytelen dolgot tesz.
Fidesz: Ez a választók arcul csapása
Arcul csapja indulásával a kerületben lakókat a drogbotrányba keveredett Horváth Alexander – mondta a Fidesz képviselőjelöltje beszélt. Pálovics Emese hozzátette, aki képviselni akarja az embereket, annak be kell tartania a törvényeket. A kormánypárti jelölt szerint „egy ilyen ember méltatlan arra, hogy képviselje az itt lakókat, főleg úgy, hogy ez egy droggal szennyezett környék, és nagyon fontos lenne, hogy határozottan fellépjenek a drogfogyasztók ellen”.
A józsefvárosi Fidesz frakcióvezetője, Egry Attila pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, mindenkinek joga van hozzá, hogy még a választás előtt megismerje, mi is szerepel pontosan a felvételen, hogy a Losonci-negyediek felelősen tudják megválasztani, ki képviselje őket november 9. után.
A 2019-től 2024-ig a körzetet képviselő, szintén induló, szocialista Czeglédy Ádám a Hír TV-nek azt mondta, jelölttársa egészen addig jól cselekedett, hogy lemondott a mandátumáról, ám a botrány után nem érti, Pikó András és csapata miért támogatja Horváth Alexander újrázását.
