Meggyilkolták a pedofil énekest
Halálra késelték Ian Watkinst, a walesi Lostprophets rockzenekar egykori énekesét a Nagy-Britannia egyik legszigorúbban őrzött fegyintézetének számító HMP Wakefield börtönben. A 48 éves zenész 29 éves börtönbüntetését töltötte gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények miatt.A brit rendőrséget szombat reggel riasztották a wakefieldi fegyintézethez, miután az egyik rabot holtan találták a cellájában. A hatóságok később megerősítették, hogy az áldozat Ian Watkins, a Lostprophets egykori frontembere volt. A BBC értesülései szerint a férfit egyik rabtársa támadta meg egy késsel, és a zenész a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A rendőrség közleménye szerint vizsgálat indult az ügyben, és bár a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket, a támadás körülményei rendkívül brutálisak voltak. A brit The Sun forrásai szerint Watkins torkát vágták el, és bár az őrök azonnal a helyszínre értek, már nem tudták megmenteni az életét.
A Magyar Nemzet cikkében emlékeztet, a mostani eset nem az első alkalom volt, hogy Watkinst a börtönben támadások érték. 2023-ban három rabtársa túszul ejtette és megkéselte, de akkor túlélte a támadást. A HMP Wakefield, ahol az énekes a büntetését töltötte, Nagy-Britannia egyik legkeményebb börtöne, ahol a legsúlyosabb bűncselekményekért elítélt férfiakat tartják fogva, köztük gyilkosokat és szexuális erőszaktevőket.
Ian Watkins 2011 nyarán a Sziget, 2012 nyarán még a Volt fesztivál sztárja volt. 2012 decemberében pedofília vádjával letartóztatták. Végül 2013 decemberében ítélték el, miután bűnösnek vallotta magát több gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekben, többek között egy újszülött megerőszakolásának kísérletében is. Az erőszaktevő sosem tanúsított megbánást, sőt a börtönben állítólag előszeretettel szórakoztatta magát pedofil viccekkel. Az ügy a brit zeneipar egyik legnagyobb botrányává vált, és a Lostprophets pályafutása azonnal véget ért.
