Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára beszédet mond, mellette Dankovics Gergely, a program igazgatója (j) és Varga Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b) az induló Mentál Pajzs program első, sárbogárdi állomásán 2025. október 14-én
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Hirdetés

Koncz Zsófia elmondta, hogy a program szorosan kapcsolódik Magyarország egészségvédelmi szűrőprogramjához és a Kopp Mária intézeten belül indult el. Jelezte, Sárbogárd az első helyszín, ám innentől kezdve minden alkalommal, amikor a szűrőprogram egy-egy településre elmegy, ott elérhető lesz a prevenciós jellegű Mentál Pajzs program is.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a családok ne csak erősek, hanem boldogok is legyenek, ehhez nagyon sokat tud hozzáadni, ha a mentális egészséggel, a lelki egészséggel külön foglalkoznak.

Koncz Zsófia beszélt arról is, hogy 2016-ban elfogadták a digitális gyermekvédelmi stratégiát, és azóta számos programot valósítottak meg a szülők és a gyermekek digitális médiaműveltségének fejlesztése érdekében.

Megemlítette, hogy 2024-ben az iskolákban korlátozták a mobiltelefon-használatot, most pedig az Országgyűlés előtt van egy törvényjavaslat, amely szerint a 6 éven aluli gyermekek esetében a forgalmazóknak fel kell hívniuk a figyelmet az okoseszközök veszélyeire, mert „nagyon sok pozitív hozzáadott értéke van a digitális világnak, de bizony vannak veszélyei is”.

Kapcsolódó cikkünk

Varga Gábor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közölte, hogy választókerületében az elmúlt években két szakrendelőt építettek, emellett a sárbogárdit és sok kistelepülési orvosi rendelőt pedig felújítottak. Úgy véli, ezek fontos lépések voltak, ugyanakkor az egészségért a legtöbbet az emberek tehetnek, például egy-egy ilyen komplex szűrőnapon.

A most indult Mentál Pajzs program a gyerekek lelki stabilitását, ellenállóképességét fejlesztő, megküzdési stratégiákat tanító, nemzeti szintű prevenciós program. Ennek keretében a fiatalok szűrőkamionokban vehetnek részt pszichodráma foglalkozásokon, valamint az érzelmi intelligenciát és empátiát fejlesztő kérdésekkel, feladatokkal találkozhatnak, mert a cél az, hogy lelki stabilitásuk megerősödjön és tudjanak jó döntéseket hozni.

A Mentál Pajzs program része Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának, amelynek 3014. állomása Sárbogárd, ahol ötvenféle átfogó vizsgálatra nyílt lehetőség. A 2010-ben indult program 96 szakmai szervezet összefogásával zajlik, az elmúlt 16 évben csaknem egymillió emberen több mint tízmillió vizsgálatot végeztek el.