Deák Ferenc, a haza bölcse
Fotó: Wikimedia Commons
Hirdetés

Nem kezdődött szerencsésen az 1803. október 17-én, Söjtörön született Deák Ferenc élete. Édesanyja a szülésbe belehalt, édesapját pedig elveszítette öt esztendős korában. Nevelését nagybátyja és testvérei vették kézbe, ő maga pedig tanulmányaival és szorgalmával emelkedett ki a köznemesi környezetből. 1823-ban szerzett jogi oklevelet, ügyvédként és ügyészként dolgozott Zala vármegyében, hamarosan azonban a politika sodrában találta magát.

Bátyja betegsége miatt került előtérbe

A döntő pillanat 1833-ban jött el, amikor bátyja, Antal betegsége miatt őt küldte követnek a pozsonyi országgyűlésre. Itt emelkedett ki szónoklataival, amikor a jobbágyfelszabadítás, a vallás- és szólásszabadság, valamint a lengyelek ügye mellett emelt szót. Szorgalma és mértéktartása hamarosan az ellenzék egyik vezéralakjává tette.

Az 1839–40-es diéta már országos tekintélyt hozott számára. Elérte, hogy szabadon engedjék a börtönben sínylődő Kossuthot és a felségsértési perek elítéltjeit. Deák hite a törvényességben ekkor kristályosodott ki: hitt abban, hogy az ország békés úton, a jog keretei között is eljuthat a szabadság és a modernizáció felé.

A negyvenes években azonban csalódnia kellett.

Az 1843–44-es választások véres zavargásokba torkolltak, és ő inkább háttérbe húzódott. Nem vállalt szerepet az 1847–48-as országgyűlésen sem, ám a forradalom sodrása újra a nagypolitikába emelte: az első felelős magyar kormányban igazságügy-miniszter lett. Bársonyszékében sem változott: mindig megfontoltság és törvényesség jellemezte.

Kapcsolódó cikkünk

A passzív ellenállás szimbóluma

A szabadságharc bukása után sokan a fegyveres folytatásban, mások a teljes behódolásban látták a jövőt. Deák egyik irányzathoz sem csatlakozott. Kehidai birtokán, majd később a fővárosban példát mutatott: elutasította a bécsi udvar csábítását, és ezzel a passzív ellenállás szimbólumává vált. Ez az ellenállás nem jelentett tétlenséget – Pesten, az Angol Királynő Szállóban pezsgő szellemi központot hozott létre, ahol a korszak értelmisége gyűlt köré.

Tekintélye olyannyira erős volt, hogy még a császári udvar is kénytelen volt számolni vele.

Az 1860-as évek elején ismét napirendre került Magyarország alkotmányos helyzetének rendezése. Az 1861-es országgyűlésen Deák mértéktartása ismét döntőnek bizonyult: a radikálisabb ellenzék helyett ő a felirat küldését támogatta, vagyis nem zárta el a párbeszéd lehetőségét az uralkodóval. Ez a pragmatikus magatartás később kulcsfontosságúnak bizonyult.

Húsvéti cikk, majd kiegyezés

1865 húsvétján jelent meg híres cikke, amelyben a kompromisszum lehetőségét vázolta fel. A porosz–osztrák háborúban elszenvedett vereség aztán sürgetővé tette a megegyezést.

Deák tárgyalóasztalhoz ült, és 1867-ben megszületett a kiegyezés.

A Pragmatica Sanctio alapján kialakított dualista rendszer sokakban csalódást keltett, hiszen engedett a negyvennyolcas elvekből, ám egyben keretet adott a magyar modernizációnak, iparosodásnak és felzárkózásnak. Ez volt Deák életművének koronája.

Az 1870-es évekre egészsége megromlott, 1873-ban mondta el utolsó parlamenti beszédét. 1876. január 28-án hunyt el, halálával a magyar politikai élet egyik legnagyobb formátumú alakja távozott.

Deák Ferenc öröksége nem csupán a kiegyezés, hanem egy olyan politikai magatartás, amely a higgadtságot, a következetességet és a jog uralmát helyezte mindenek elé. Életútja azt bizonyítja, hogy a békés és törvényes út is képes maradandó nemzeti teljesítményt létrehozni.

A fél évszázadig fennálló dualista állam kereteit az ő politikai bölcsessége teremtette meg.

Nem véletlen, hogy a kortársak és az utókor egyaránt a „haza bölcseként” emlékeznek rá.