Groteszk szerelem
Együtt – ausztrál–amerikai horror, 2025
Egy fiatal pár vidékre költözik, hogy elmélyítsék a kapcsolatukat, azt azonban nem is sejtik, hogy mindez nem éppen abban a formában fog bekövetkezni, miként elképzelték. Egy kirándulás során ugyanis a férfi egy különös kórral fertőződik meg, amelynek következményeként egyre furcsábban és abszurdabb módon kezd kötődni a nőhöz. Mióta az év elején a Sundance-en bemutatták a filmet, mást sem lehetett olvasni, mint hogy milyen gyomorforgató testhorror született, így joggal gyanakodtunk, hogy az öncélú sokkolásnál nem is kínál majd többet. Szerencsére tévedtünk: néhány jelenet megviselheti ugyan a széplelkű nézőket, ám a bizarr sztori kifejezetten lírai módon, de rengeteg humorral beszél a szerelemről, a monogámiáról, az elköteleződésről. Vagy éppen az ironikus ellenhatásról, azaz hogy minél jobban szeretnénk valaminek a beteljesedését vagy elkerülését, nagy valószínűséggel annál inkább visszájára sül el a túlzott erőlködésünk. A maga műfajában David Cronenberg A légy című klasszikusa óta talán nem is készült jobb film, az Együtt jóval eredetibb és érdekesebb, mint a tavaly nagy sikert aratott, a fogyasztói társadalmat elemi iskolás színvonalon bíráló, hasonló stílusú A szer. Mindez első filmes rendezőtől gyönyörű teljesítmény, Michael Shanks pályáját ezután biztosan követni fogjuk.
