Hirdetés

Ott volt a helyünk a nemzetközi békecsúcson – mondta Orbán Viktor a Mandinernek. A miniszterelnök szerint Magyarország része annak a nemzetközi, békepárti hálózatnak, amelyet Donald Trump vezet, ezért kapott meghívót a gázai, palesztin-izraeli-háború lezárását célzó egyiptomi békecsúcsra.

Mint ismert, a hétfői, egyiptomi csúcstalálkozón – amelyre egész Közép-Európából kizárólag Orbán Viktort hívták meg, és amelyen a teljes EU-ból is csak hat további ország (Németország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Olaszország, Spanyolország) lehetett jelen – Donald Trump egyértelműen kiállt Magyarország miniszterelnöke mellett, őt „remek” embernek, „fantasztikus” vezetőnek nevezve.

A Mandiner interjújában Orbán Viktor Trump mondataira is reagál, de azt is elmondja, hogy miről egyeztettek a színfalak mögött az amerikai elnökkel és más kormányfőkkel.

A miniszterelnök a Mandinernek bejelentette, már javában szervezik a kétoldalú találkozót az Amerikai Egyesült Államok elnökével. Az Orbán-Trump-csúcsra még ebben az évben sor kerülhet, a fő téma pedig a két ország gazdasági együttműködése lesz, így terítéken lesz az USA és Magyarország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény is.

Orbán Viktor a magyar-amerikai kapcsolatokat illetően elmondta: a méretkülönbségeket figyelembe véve nem nevezné egyensúlyban lévőnek ezt az együttműködést, „de az amerikai elnököt legalább egyszer már mindenki elárulta”.

– Az egyetlen kivétel Magyarország. Tehát amikor ő elvesztette a választást, akkor hirtelen mindenki lefalcolt, eltűnt, mindenki a Biden-féle adminisztráció kegyeit kereste. Magyarország nem.

Hozzátette, Magyarország szívesen működött volna együtt a Biden-adminisztrációval is, de olyan elvi ellentétek merültek fel, hogy ez nem működött. Magyarország nem értett egyett a demokrata kormányzattal a legfontosabb kérdésekben, mint a migráció, családvédelem és a béke. 

– A politikában, mint a mindennapi életben is, a barátságok így épülnek, az egymás melletti kitartás hozza a barátságot. Utána jönnek az államérdekek. A barátság nem azt jelenti, hogy bármit megteszünk a másiknak. Hát én sem fogok megtenni bármit senkinek, csak ami a magyarok érdekében áll, mert akkor már bejönnek a politikai meg az államérdekek szempontjai. És a személyes szimpátia fontos, rásegít a dolgokra, de a dolgok lényegében kell egyetérteni, ha a dolgok lényegében eltérnek a nemzetek érdekei, akkor semmilyen barátság sem tudja azt áthidalni. Tehát nekem, miközben vannak az elmúlt 20 évben kiépített nagyon komoly baráti kapcsolataink és kapcsolataim, azért mindig Magyarország az első – emelte ki a miniszterelnök.

Az interjúból az is kiderül, hogy a miniszterelnök Szoboszlai Dominik portugálok elleni egyenlítő góljának vagy Donald Trump hétfői dicsérő mondatainak örült-e jobban, de szóba került az is, hogy miről tárgyalt Egyiptomban Trump elnökkel és Macron francia államfővel.