A kormányfő nagy kihívásokról, egyben pedig hatalmas lehetőségekről beszélt a közel-keleti régióban. Mint mondta, „nagy és drámai lehetőségek vannak a béke körének kiterjesztésére”, tekintettel az Izrael és arab, illetve muszlim államok közelítését szolgáló erőfeszítésekre.

Hirdetés

Netanjahu úgy fogalmazott, hogy Irán és szövetségesei Izraelt „tűzgyűrűvel” vették körül és a 2023. október 7-i mészárlást követően megpróbálták „megfojtani” a zsidó államot. Hangsúlyozta: ez nem sikerült nekik. „Elszántak vagyunk, hogy teljessé tegyük a győzelmet, amely életünket évekre meg fogja határozni” – fűzte hozzá.

Izrael „el fogja érni minden hadicélját” – szögezte le. Hozzátette: ebbe beletartozik a Hamász terrorszervezet megsemmisítése.

Egyben hangsúlyozta, hogy kötelességük visszahozni a Gázai övezetben meghalt túszok holttestét.

Mint mondta, 2023. október 7-én Izrael „a népirtás fogalmának megrázó szemléltetését kapta”. „Nem egy fiktív népirtásról beszélek, amellyel antiszemita vádaskodásokban vádolnak. Az október 7-i mészárlás egy szörnyű gyilkosság volt” – húzta alá. Netanjahu felhívta a figyelmet arra, hogy a Hamász és az egyéb terrorszervezetek vérengzésének idősek és gyerekek is áldozatul estek. „Ha ezek a gyilkosok tehetnék, mindannyiunkat lemészárolnának. Ez az igazi népirtás” – fűzte hozzá.
kkzo ksb gte gte