A Tisza a nyugdíjasokat sem kímélné
Az aktív korúak megadóztatása után a Tisza Párt most a nyugdíjasok juttatásaira vetett szemet.A párt környezetéből egyre több szakértő szivárogtat részleteket arról, hogy a jövőben komoly megszorítások várhatók – ha Magyar Péter pártja kormányra kerül. A nyilatkozatok alapján nemcsak a fiatalok és dolgozók, hanem az idősek is a tervezett reformok áldozatai lehetnek.
A Tisza-szakértők szerint túl bőkezű a nyugdíjrendszer

A Magyar Péterhez közel álló Simonovits András közgazdász több alkalommal is arról beszélt, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer túl bőkezű, különösen az induló nyugdíjak esetében. Szerinte ezeket csökkenteni kellene, például a magasabb nyugdíjak megadóztatásával.
Korábbi írásában a Nők40 program megszüntetését is felvetette, mondván: a korkedvezmény fenntartása tévedés volt, és a nyugdíjkorhatár „megmerevítése” hibának bizonyult. Emellett a 13. havi nyugdíj egységesítését javasolta, ami szintén sok magyar idős embernek fájdalmas lépés lenne.
Egy friss interjúban úgy fogalmazott: „lehet gondolkodni rövid és hosszú távú reformokon, de nem kell ezt a választás előtt részletezni.”
Visszahoznák a magánnyugdíjpénztárakat?
Simonovits egy Tisza-sziget rendezvényen arról is beszélt, hogy szükség lenne a magánnyugdíjpénztárak újjáélesztésére, a lengyel modell mintájára. Ezzel szerinte „csökkenthetők lennének az egyenlőtlenségek”, és ösztönözhető volna a nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás.
A szakértő elképzelése azonban sokakban aggodalmat keltett, hiszen a 2000-es évek elején már bebizonyosodott: a magánpénztári rendszer fenntartása súlyos terhet rótt az államkasszára, miközben a profit főként a pénztáraknál landolt.
Orbán Viktor: „Ezek a javaslatok Brüsszel érdekeit szolgálják”
A miniszterelnök szerint a Tisza Párt elképzelései valójában Brüsszel elvárásainak felelnek meg, nem pedig a magyar emberek érdekeit képviselik. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a kormány 15 éve szilárd megállapodást kötött a nyugdíjasokkal:
„Visszaadtuk a 13. havi nyugdíjat. Vállaltuk, hogy a nyugdíjak értéke nem csökkenhet, és ha a gazdaság motorja jól húz, abból a nyugdíjasoknak is részesülniük kell.”
A kormányfő nemrég azt is bejelentette: dolgoznak a 14. havi nyugdíj bevezetésén, amely újabb lépés lenne az idősek támogatásában.
Más országokban már működik a 14. havi nyugdíj
Bár elsőre szokatlannak tűnhet, a 14. havi nyugdíj több uniós országban is bevett gyakorlat. Ausztria, Spanyolország, Portugália és Lengyelország már évek óta alkalmaz hasonló rendszert.
Ausztriában például az idősek évente 14 kifizetést kapnak, az extra juttatások áprilisban és októberben érkeznek. Lengyelországban 2021 óta fizetnek 14. havi nyugdíjat, amely 2023-ban már törvénybe is került. Az összeg megegyezik a minimumnyugdíjjal, idén ez 1878,91 zloty, vagyis körülbelül 171 ezer forint.
A magyar kormány a nyugdíjak értékének megőrzését ígéri
A 2026-os költségvetésben is kiemelt szerepet kapnak a nyugdíjasok, az időskori biztonság és a nők megbecsülése. A dokumentum szerint a kabinet továbbra is elkötelezett a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzése mellett.
A számok magukért beszélnek:
- A nyugdíjak összege 2010 óta több mint megduplázódott.
- Vásárlóerejük több mint 25 százalékkal nőtt.
- A 13. havi nyugdíj kifizetése minden évben garantált, 2026-ban is.
A jövő évi költségvetés szerint:
- 7697,6 milliárd forint jut nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra,
- ebből 585,8 milliárd forint a 13. havi juttatások fedezete.
Mint 2022-ben, 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben, 2026 februárjában is mintegy két és fél millió ember kap majd egy teljes havi nyugdíjjal megegyező többletjuttatást.
