„Igen, érvényben van” – mondta Trump újságíróknak az elnöki repülőgépen. Az izraeli hadsereg előző napi közlése szerint a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei Rafahnál többször is megtámadták az izraeli erőket, és ezzel súlyosan megsértették a két fél között egy héttel ezelőtt kihirdetett tűzszüneti megállapodást, amelynek kidolgozásában az amerikai kormányzatnak főszerepe volt.

Hirdetés

Válaszul a hadsereg légicsapásokat mért a szélsőségesekre, de este bejelentette, hogy továbbra is betartja a megállapodást. Ez volt az első nagyobb mértékű erőszak a fegyverszünet október 10-i hatálybalépése óta. Donald Trump a Hamász műveleteiről úgy nyilatkozott, hogy a helyzet „elég zavaros volt”. Hozzátette:

„úgy véljük, hogy a vezetők valószínűleg nem vettek részt benne.”

A Hamász vasárnap közleményt adott ki, amely szerint „nincs tudomása” semmilyen rafahi összecsapásról, és továbbra is elkötelezett a tűzszüneti megállapodás betartása mellett a Gázai övezet teljes területén.