Az államtitkár úgy fogalmazott, október 23-án a magyar szabadságot ünnepeljük, amikor a magyar emberek egyszerre mondták ki: elég volt abból, hogy idegen hatalmak bábjai megszállták és irányítják az országot. „A magyar nép vérében ma is ott lüktet 1956. A szabadság, a bátorság és az igazság iránti vágy, amely nem tűri a bábkormányokat és az elnyomást” – mondta, felidézve: a szabadság ereje a forradalom napjaiban szempillantás alatt végigsöpört az országon, és rövid időre összedöntötte a kommunista rendszert. Kutnyánszky Zsolt kiemelte: néhány nap alatt a szabad Magyarország talpra állt.

Hirdetés

„Igaz ez akkor is, ha a diktatúra a szovjet birodalom fegyveres erejével le tudta verni a szabadságharcot”

– fűzte hozzá. Az államtitkár rögzítette: 1956 örökségéhez méltónak kell lennie valamennyi utána következő nemzedéknek. Elmondta, hogy a honvédség ma is a nemzeti önrendelkezés letéteményese, amely bírja az emberek megbecsülését és folyamatosan vívja ki a szövetségesek tiszteletét is. Ebben szerepe van a korszerű fegyverzetnek, az alakulatok egyre magasabb szakmai színvonalának, és annak is, hogy a honvédség folyamatosan építi vissza az emberekhez vezető hidakat.

„Nincs olyan területe a honvédségnek, amely nem fejlődött volna”

– jelentette ki Kutnyánszky Zsolt, hozzátéve: a társadalom egyre inkább érti, érzi, miért fontos a haza védelme. A honvédelem nemzeti üggyé vált, a katonák számíthatnak a civil közösségek támogatására – mondta. Kitért arra is, hogy bő egy év alatt hétezren csatlakoztak a területvédelmi tartalékoshoz, akik közül több százan azóta már hivatásos és szerződéses állománytagjai lettek.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a honvédség oktatási programjai révén a középiskolákban és a felsőoktatásban 50 ezer fiatalhoz jutnak el, míg ez 2022-ben ez a szám 10-12 ezer volt.

„A fiatalok egyre nagyobb számban kapcsolódnak be a hazához való hűség erősítésébe”

– állapította meg. Kutnyánszky Zsolt rögzítette: Magyarországnak mindenképpen ki kell maradnia az orosz-ukrán háborúból. „Semmilyen formában nem veszünk részt olyan konfliktusban, ami ellentétes az ország érdekeivel, és ami a harmadik világháborúval fenyeget” – húzta alá. Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy a honvédségnek minden körülmények között meg kell őriznie a hivatás komolyságát, az egyenruha becsületét. Nyugalmat, megbízhatóságot, józanságot kell sugároznia mindenkinek, aki felveszi az egyenruhát – fogalmazott.

Az államtitkár szavai szerint október 23-án a szabadság hőseit ünnepeljük, de gondolni kell november 4-re, a szovjet harckocsikon érkező magyarokra is, akik saját népük ellen fordultak. „Ilyen emberek ma is köztünk élnek” – jegyezte meg. Az államtitkár hangsúlyozta: ötvenhat hősei emlékeztetnek a közös szolgálat céljára és értelmére.

„A haza és a nemzet szabadságát őrizzük, nem birodalmak szolgálatában állunk”

– szögezte le. Hozzátette: hazánk a békében érdekelt, de a békéhez katonai erő szükséges. A rendezvényen elismeréseket adott át Kutnyánszky Zsolt és Kajári Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese.