Hirdetés
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Barkóczi Balázs (DK) arról beszélt: a kormány állításával ellentétben a Szőlő utcai ügynek több kiskorú érintettje is van, továbbá a Zirzen Janka gyermekotthonból fekete autókkal vittek kiskorúakat két magasrangú politikushoz, a sajtóban elterjedt információ szerint pedig egy bizonyos Zsolt bácsi használt ki állami gondozott gyerekeket Ózd környékén. Ezek az információk mind egy irányba mutatnak: egy Budapesttől Ózdig terjedő pedofilhálózat gyanúját vetik fel, amelynek tagjai gyermekotthonokban, javítóintézetekben „vadásznak” kiskorú áldozatokra. A hálózat tagjai magas rangú politikusok, állami tisztségviselők, valamint volt és jelenlegi intézményvezetők, akik először megrontják ezeket a gyerekeket, majd prostituálják őket – állította.

Felrótta: a kormány nem ismeri el a pedofilhálózat létét, a pedofil bűncselekmények gyanúját is megpróbálja „letolni magról”, aki pedig „nem fogja be a száját”, azt megtorlással fenyegetik, emiatt nem csoda, hogy noha rengeteg szemtanú van, nem mernek beszéli.

Démoni befolyás

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában úgy értékelt: a DK tagjai hetek óta ugyanazokat a hazugságokat ismétlik, ugyanazt az álhírbotrányt akarják fenntartani, ezzel igyekezve elérni, hogy a DK valahogy bekerüljön a hírekbe, és 5 százalék fölé tornázza magát a jövő évi választásokon.

Látó Jánosnak hisznek, aki önjelölt próféta és saját állítása szerint 13 évig élt démoni befolyás alatt, prédikációval távolított el platinalemezt egy ember vállából, elsorvasztott agyat növesztett vissza, valamint rövid időre ő és a felesége is hirtelen megtanult kínaiul.

Azt kérdezte, a DK kifizette-e valakinek azt az ötmillió forintot, amit az ügyben bizonyítékkal szolgálónak ajánlott fel. Úgy folytatta: ha nem, akkor nincsenek bizonyítékaik, ha igen, akkor bűnpártolók, mert nem értesítették a hatóságokat. Hozzátette: azzal, hogy a képviselő nem bólintott a kérdésére, elismerte, hogy hazudik, és semmilyen bizonyítéka nincs arra, amit állít.

Kapcsolódó cikkünk

A felszólalás és a válasz a videóba beletekerve megtekinthető: