Hirdetés
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Hollik István (KDNP) azt mondta, az elmúlt 15 évben két politikai hagyomány alakult ki Magyarországon: a Fidesz-KDNP hagyománnyá tette, hogy az embereket két választás között is meg kell kérdezni, a mindenkori ellenzék által kialakított hagyomány pedig az, hogy minden nemzeti konzultációt leszólnak, sőt, arra biztatják az állampolgárokat, hogy szedjék ki a postaládákból a konzultációs íveket, és semmisítsék meg azokat.

A Tisza Párt is kifejlesztette a maga hagyományát: ők is támadják a konzultációt, de létrehozták annak a „temus variációját”.

A KDNP-s politikus kitért arra: az ellenzék vezető ereje bevallotta, hogy nem mondanak el mindent, amit a kormányra kerülésük esetén tennének. Magyar Péterék megpróbálnak úgy csinálni, mintha Tarr Zoltán mondatai nem hangzottak volna el, csakhogy azóta több tiszás is megerősítette, amit mondott. Miközben tehát a csillagokat is leígérik az égről, egészen mást terveznek: iskolák bezárását, kórházak leépítését, nyugdíjcsökkentést, vagyonadót és adóemelést. Egy „biankó csekket kérnek” a választóktól, azt, hogy szavazzanak rájuk, de nem mondják meg, hogy mire készülnek, ha kormányra kerülnek. Az embereknek azonban joguk van tudni a valódi szándékaikat, ezért kell kitölteni a nemzeti konzultációs íveket – érvelt.

Nem sok minden változik az ellenzéki oldalon

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában úgy értékelt: nem sok minden változik az ellenzéki oldalon, Brüsszel embereinek mindig ugyanarra jár az agyuk, mindig át akarják verni a magyar embereket, és mindig meg akarják sarcolni őket. Szerinte amit Magyar Péterék az adóemelésekkel, a családi adórendszer megszüntetésével beszednének a magyar emberektől, azt az ukrajnai háború finanszírozására költenék.

Hangsúlyozta: azért kell, hogy minél többen részt vegyenek a nemzeti konzultációban, hogy a kormányzat megfelelő hatékonysággal tudjon képviselni egy álláspontot.

A felszólalás és a válasz a videóba beletekerve megtekinthető: