Hirdetés
Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

Orbán Viktor a Budáról a Kossuth Lajos térre érkezett Békemenet résztvevői előtt azt mondta, a Békemenet talán egész Európa legnagyobb nemzeti hazafias mozgalma, amely a liberális korszellem és a brüsszeli elnyomók ellenében képes volt megvédeni a hazáját.

„Képesek voltatok tizenhat évig, s ki tudja, még meddig kormányon tartani Európa egyetlen keresztény, konzervatív és nemzeti kormányát”, képesek voltatok megvédeni Magyarország határait, és megtartani a hazánkat Európa egyetlen migránsmentes országaként – hangoztatta a kormányfő.

Úgy folytatta, képesek voltak egyetlenként, az egész „brüsszeli kígyófészekkel” szemben megvédeni a családjaikat, kizavarni az iskolákból az LMBTQ-aktivistákat, megvédeni a gyermekeiket „a természet és a teremtés rendjével ellentétes eszméktől és tanításoktól”.

Hozzátette, ma európaiak milliói ilyen politikai erőt és mozgalmat szeretnének a maguk számára, a fél karjukat odaadnák azért, ha migránsmentes hazájuk lehetne, éveket adnának az életükből, ha elzavarhatnák a gyerekek közeléből, kitilthatnák az iskolákból „az eszement genderaktivistákat”.

„Nekünk nem kellett odaadnunk a fél karunkat, se éveket az életünkből, és nem kell mindenünket felajánlani cserébe egy normális hazáért, mert ti időben ébredtetek, észnél voltatok, bátrak voltatok, kiálltatok és kitartottatok” – közölte Orbán Viktor, köszönetet mondva ezért a résztvevőknek.

A magyarok nélkül soha nem bukott volna meg a kommunizmus

A kormányfő az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott ünnepségen kiemelte: mi, magyarok, mindig több történelmet csináltunk, mint amire nekünk volt szükségünk. Jutott belőle másnak is bőven – tette hozzá.

Rámutatott: amikor a magyar szív megdobban, azt meghallja az egész világ. 1956-ban is meghallotta, sőt nem csak meghallotta, de bele is remegett.

Az egész világkommunizmus megrendült, mert Budapest példát adott a rab nemzeteknek: reményt adott azoknak, akik elnyomásban éltek. Leoldotta a félelem láncait, amelyek fogva tartották a lelkeket, és megtanította az egész világnak, hogy a szabadság nem ajándék, nem kegy, hanem kivívott jog – mondta Orbán Viktor.

Úgy fogalmazott: a magyarok nélkül sohasem bukott volna meg a kommunizmus. A magyar ’56 nélkül nem lett volna prágai ’68, nem lett volna lengyel Szolidaritás, nem omlott volna le a berlini fal, és 1990-ben nem szakadt volna le a szocialista világrend mennyezete sem.

Mi egyetlen szabadságot ismerünk

Mi egyetlen szabadságot ismerünk, a magyarok szabadságát. Ez a miénk, ehhez ragaszkodunk, és ehhez meg is vannak az eszközeink, hiába fenyegetnek bennünket világhatalmak vagy a magát szánalmasan világhatalomnak képzelő Brüsszel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott állami ünnepségen.

„Nem térdelünk le, és mindig van néhány mesterfogás a tarsolyunkban” – fogalmazott Orbán Viktor a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett, Budáról a Kossuth térre érkezett békemenet résztvevői előtt.

Hozzátette: „innen már elkotródott a helytartótanács, kimentek a szovjetek, hazahurcolkodott az IMF, eloldalogtak a migrációpárti brüsszeliek.” Egyik sem bírt lenyelni bennünket. Megakadtunk a torkukon, és még nekik kell örülniük, hogy nagyobb baj nélkül megúszták – mondta.

Nem fogunk meghalni Ukrajnáért

Nem megyünk háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt mondta, „most erős és szuverén nemzet vagyunk, amelynek méltósága van, amely megőrzi magát és a jövőjét, hiába rikoltozzák az árulók, hogy Szlava Ukraini”.

Mi csak annyit válaszolunk: dicsőség Magyarországnak! – hangoztatta a kormányfő.

Kiemelte: „aki nemet mond a háborúra, az velünk van. Aki magyar, az békét akar. Aki magyar, az élni akar. Nem adjuk a pénzünket, nem adjuk át a fegyvereinket, nem megyünk háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért”.

Brüsszel kifogyott a pénzéből

Brüsszel kifogyott a pénzéből, ezért akarnak adót emelni, megadóztatni a nyugdíjakat, felszámolni a rezsicsökkentést. Hadisarcot akarnak fizettetni velünk – mondta Orbán Viktor. A kormányfő kiemelte: ezért akarják bármi áron begyömöszölni Ukrajnát az Európai Unióba. A háborút be akarják hozni Európába, a pénzt pedig kivinni Ukrajnába.

Régi gyarmattartó logikának nevezte ezt: felosztani a legyengült országokat, nem kimaradni az osztozkodásból. Ukrajna támogatásáról beszélnek, de már Ukrajna felosztása van napirenden – értékelt.

Az Ukrajnának adott milliárdok nekik nem kidobott pénz, hanem befektetés. A háború nekik lehetőség: országot venni, országot felosztani háborúban a legolcsóbb – fejtette ki Orbán Viktor hozzátéve, Ukrajna már rég nem szuverén, nem független és végképp nem önálló ország, sorsa már mások kezében van.

A brüsszeli birodalom nem akarja, hogy a magyar fiatalok hazafiak legyenek

A miniszterelnök a fiatalokhoz fordulva úgy fogalmazott: a brüsszeli birodalom azt akarja, hogy hazátlan európaiak legyetek.

Orbán Viktor kijelentette: a békénk, a szabadságunk és a biztonságunk veszélyben forog, „ez a való világ”.

Valóság az is, hogy mindenkire, rátok is szükség van, hogy megvédjük Magyarországot – mutatott rá, hangsúlyozva: a hazát védeni igaz ügy, nem manipuláció, nem kamu, nem átverés.

A kormányfő azt mondta a fiataloknak, ha arra vágytok, hogy súlya, komolysága legyen annak, amit csináltok, álljatok az igaz ügy mellé és kezdjetek hozzá. „Éljél és tegyél, kockáztasd! Védd meg azt, ami a legnemesebb” – hívott fel a miniszterelnök.

Beszélni kell a megtévesztett magyarokkal

A következő öt hónapban beszélni kell a megtévesztett magyarokkal, mert bár azt hiszik, a kormányváltást támogatják, valójában a háborút, a migrációs paktumot, az adóemelést, a nyugdíjadót, a rezsicsökkentés eltörlését és a családtámogatás megcsonkítását támogatják – mondta a kormányfő az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott ünnepi megemlékezésen csütörtökön Budapesten.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy öt hónap múlva az országnak döntenie kell a sorsáról, és mivel egyetlen lélekről sem mondhatnak le, mert minden magyar felelős minden magyarért, beszélni kell a megtévesztett magyarokkal is.

Kifejtette: van sok magyar, aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, amikor Brüsszelt és a Brüsszelből ideküldött bábkormányjelölteket támogatja. „El kell mondanunk nekik, Brüsszel ma nem a segítség, hanem a veszedelem. Az Európai Néppárt nem a barátunk, hanem a rosszakarónk. Brüsszel és magyar megbízottjai nem fejlődést, hanem háborút hoznak Magyarországra” – fogalmazott.

Európai Unió igen, Brüsszel nem

Aki Brüsszellel egyezkedik, az behódolt a migrációnak és a háborús terveknek; Európai Unió igen, Brüsszel nem – jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő úgy értékelt: az európai népek együttműködése századok óta a legnagyszerűbb gondolat, mégis brüsszeli elnyomás lett belőle.

„Nem lehet velük megegyezni. Ezek már csak a behódolást ismerik. Aki Brüsszellel egyezkedik, az behódolt. Behódolt a migrációnak és behódolt a háborús terveknek. Nincs arany középút. Európai Unió igen, Brüsszel nem” – fogalmazott.

Orbán Viktor a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett, Budáról a Kossuth térre érkezett békemenet résztvevői előtt úgy fogalmazott: jövőre meg kell mutatniuk a világnak, hogy van egy nemzet Európa szívében, amely nem fél a saját útján járni, nem enged a zsarolásnak, és nem hátrál meg a történelem viharában.

„Ezek vagyunk mi, magyarok, a szabadság vándorai, és amíg itt vagyunk, ezen a téren, és amíg lesz akár egyetlen magyar is a Földön, addig lesz, aki kimondja: itt béke lesz, mert mi békét akarunk, és szabadság lesz, mert mi szabadságra születtünk” – hangsúlyozta.

Ma két választásunk maradt: háború vagy béke

Megint két választásunk maradt: ’56-ban szabadság vagy szolgasors, ma háború vagy béke – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Magyarország a „brüsszeli háborús uszítók” útjában áll – tette hozzá.

„’56-ban tankokkal jöttek, ma pénzügyi szankciókkal. Ahogy akkor megtalálták a maguk pufajkásait, ma is megvannak a brüsszeli mesterterv slim fit szekértolói” – fogalmazott.

Ugyanakkor jó hírnek nevezte, hogy „van választásunk”.

Olaszországot, Szlovákiát, Csehországot és Lengyelországot említve úgy értékelt: a béke hívei gyülekeznek, „velünk van az Egyesült Államok elnöke”, az európai liberális elit lába alatt viszont „mozog a Föld”.

És mi is itt vagyunk – folytatta, hangsúlyozva, hogy ’56-ban Budapest volt az európai szabadság fővárosa, 2025-ben pedig Budapest az európai béke fővárosa.