Létrehozzuk a Jövőképzőket – adta hírül Fekete-Győr András, a Momentum elnöke Facebook-oldalán.

Hirdetés

Fotó: MTI, archív, szerk. 

Fekete-Győr András szerint a kormány a fiatalok jövőjét akarja, de ők nem adják oda, inkább akadémiákat alapítanak. 

A Jövőképzők ingyenes tudásmegosztó akadémiák lesznek szerte az országban azoknak, akik szavazógépek helyett, gondolkodó emberekké szeretnének válni

– derül ki a pártelnök bejegyzéséből. A momentumos iskolákban gondolkodni tanítják majd a lelkes jelentkezőket, nem „a magoláson” lesz a hangsúly.

Korábban írtuk

Ezen a ponton érdemes újra felidézni Fábry Sándor Húszéves az SZDSZ című örökbecsűjét: 

Csak egy kicsit gondolkodni kell. Erre tanít húsz éve az SZDSZ.

Itt lexikonok magolása helyett a kreativitáson, a csapatmunkán, a kritikai gondolkodáson és a vitakészségen lesz a hangsúly. A túlterhelés helyett szórakoztató-játékos formában, interaktív foglalkozásokkal fogjuk egymás tudását fejleszteni.

A régi szép SZDSZ-es stafétát tehát a Momentum viszi tovább: majd ők megmondják, hogyan kell gondolkodni, hogyan kell a dolgokat látni. Hogy a tárgyi tudás miért elvetendő, lebecsülendő, és miért kezeli Fegyőr vagy-vagy kérdésként a készségfejlesztést és a lexikális tudást, műveltséget, arra persze nem tér ki, de a népbutítás rémével lelkesen riogat a mindig felkészült, bölcs pártelnök:

a kormány szándékosan teszi tönkre az oktatást, hogy gondolkodó emberek helyett szavazógépeket neveljen.

A közlemény rögzíti, a Momentum az egész oktatást máshogy képzeli el. Ilyen meglepő követelésekkel rukkolt elő a süldő alakulat:

Nyomasztó és szigorú oktatás helyett élménydús és vidám oktatást akarunk! Kásler Miklósok helyett sztártanárokat akarunk!

Mindezzel szemben jönnének létre az úgynevezett jövőképző akadémiák, ahol talán Dumbledore serege gyűlik majd össze. A szövegből az is kiderül, az egymást tanító csoportosulásban a tanítani vágyók számos területen kibontakozhatnak a sakktól kezdve a jazzig:

Ha nem érted a gazdaság működését, gyere, várunk!
Ha nem látod át a jogaidat, vagy ha félsz az álhírektől, gyere, várunk!
Ha vállalkoznál, vagy tanulnál rendesen idegen nyelvet, gyere várunk!
Ha kéne egy kis infótudás, vagy ha érdekel az EU, gyere, várunk!
Ha szeretnél valamit tanítani az egészséges életmódtól a sakkozáson át, a jazz-zenéig, gyere, várunk!

Az első nyilvános kurzusra szeptember 19-én kerül sor a tervek szerint, ahol

a téma a cenzúra és a szabad véleménynyilvánítás lesz, egy rendhagyó tanóra formájában.

Hasonló kezdeményezéssel élt tíz évvel ezelőtt a Jobbik is, Vona Gábor 2008-ban indította útjára az Atilla Király Népfőiskolát, amely a hazafias történelem-, művelődéstörténet-oktatást tűzte zászlajára, és Vona állítása szerint a közoktatáson tátongó sebeket kívánta begyógyítani. A Jobbikhoz is kapcsolódott egy akadémia, az Atilla Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémia, ahol a népfőiskolától eltérően kisebb létszám mellett zajlott az oktatás, de a célkitűzések hasonlóak voltak. 

https://www.facebook.com/notes/fekete-gy%C5%91r-andr%C3%A1s/a-korm%C3%A1ny-a-j%C3%B6v%C5%91nket-akarja-nem-adjuk/230711540939118/