A tájékoztatás szerint augusztus 16-án érkezett bejelentés a rendőrségre az akkor még ismeretlen tettesek bűncselekményéről. Adatgyűjtés után a balatonfüredi nyomozók azonosították az elkövetőket, majd elfogatóparancsot adtak ki az 52 éves román állampolgárságú férfival és 46 éves feleségével szemben.

Hirdetés

Az eljárásban kiderült, hogy a házaspár Keszthelyen, Pápán és Budapesten is hasonló bűncselekményeket követett el. A budapesti rendőrök csütörtökön a fővárosban igazoltatták a párt, majd előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták őket – írták.

Közölték, a nyomozók kezdeményezték a férfi és a nő letartóztatását.