Hirdetés

„Recrudescunt inclytae gentis Hungarae vulnera”, kiújulnak a dicsőséges magyar nemzet sebei – kezdődnek a 350 éve született II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelmünk Függetlenségi kiáltványának sorai. Önkéntelenül is ezek a mozgósító gondolatok jutnak eszünkbe napjainkban is. De így volt ez 1948–1849-ben és 1956-ban is. Kossuth és Petőfi, később Mindszenty és Wittner Mária; folytathatnánk a vég nélküli sort.

Hasonló nehéz időket élünk meg napjainkban is. Európa már rég megfeledkezett egykori kereszténysége védőbástyájáról, nemzetünkről. Évek óta nemtelen és igazságtalan támadások kereszttüzében élünk, a megérdemelt juttatásokat sem kapjuk meg.

Nálunk jobban senki sem akarja a békét. „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.” Ora et labora.” Imádkozzál és dolgozzál. Vigyázz az életedre és add tovább! Ez isteni parancs. „Cum deo pro patria et libertate” – folytatja Rákóczi.

„Boldogok vagytok, akik békét teremtetek.” (Máté 5,19)

Kapcsolódó cikkünk