Hirdetés

Szabó Rebeka a magyar vasút problémáiról szólva úgy értékelt, hogy Lázár János minisztersége az Orbán-kormány kudarcának szimbóluma. Úgy fogalmazott: kigyulladt mozdonyok, kisiklott vonatok, a nyári melegben „megfőzött” utasok, duplán eladott helyjegyek és kezelhetetlen mértékű késések jellemzik a „legnagyobb arcú közlekedési miniszter regnálását”.

Az ellenzéki képviselő súlyos vasútbiztonsági kockázatként értékelte, hogy felszámolják a dunakeszi járműjavítót, amit szerinte részben az oroszoknak, részben neres köröknek játszottak át, majd miután kivettek belőle 10 milliárd forint osztalékot, a csődtömeget ráhagyták az államra. Vasútrombolással vádolta a kormányt, mondván, a futó fejlesztések forrásainak 90 százalékát olyan beruházásokra költik, amelyekből a vasúton utazóknak semmi haszna nem lesz, eközben pedig „lerohasztják” a meglévő infrastruktúrát.

Szabó Rebeka szerint a Budapest–Belgrád-vasútvonal fejlesztéséből az utasok nem fognak profitálni, ennek azonban az ellenkezője az igaz.

Az ellenzéki képviselő megfeledkezett pártja lobbizásáról

Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár az elhangzottakat azzal kommentálta, hogy a képviselő „mindenbe próbál belekötni”, és egy olyan időszak közepén beszél arról, hogy nem fejlődik a vasút, amikor éppen az elmúlt évtizedek legnagyobb vasúti fejlesztése valósul meg.

Hozzátette: az ellenzéki képviselő arról is elfeledkezik, hogy az EU-ban pártja éppen azért lobbizik, hogy Magyarország ne kapjon EU-s forrásokat, és ebből ne tudjon vasúti fejlesztéseket megvalósítani.

A felszólalás és a válasz a videóba beletekerve megtekinthető: