Pallai Péter 13 évesen, 1951-ben talált rá a dzsesszre, amikor az be volt tiltva Magyarországon. Az 1956-os forradalom leverése után az Egyesült Királyságba távozott, ahol először építőipari segédmunkásként dolgozott, majd a londoni egyetemen közgazdasági, valamint pedagógiai posztgraduális diplomát szerzett.

Hirdetés

Hét évig egy londoni gimnáziumban tanított, 1968-tól 1996-ig a BBC Világszolgálatánál dolgozott a magyar és angol nyelvű osztályon. Az aktuálpolitikai és dokumentumműsorok szerkesztése vagy vezetése mellett heti rendszerességgel készített dzsesszműsorokat is.

Volt a BBC magyar osztályának munkatársa, később pop- és dzsesszműsorokat is szerkesztett, vezetett.

A rendszerváltozás után kétlaki lett, Budapestről tudósította a BBC magyar adásait, 1996-tól 1999-ig a BBC budapesti irodavezetője volt. A kétezres évek elején szerkesztőbizottsági tagként segítette az InfoRádió munkáját, nyugdíjazása után különböző budapesti rádióknál népszerűsítette a dzsesszt, 1999 és 2015 között a Civil Rádió műsorszerkesztőjeként.

Kapcsolódó cikkünk

A budapesti Harmónia Jazzműhely alapítójaként nagy szerepet játszott a magyar dzsesszmuzsikusok londoni bemutatkozásának szervezésében, az angol-magyar zenei együttműködés előmozdításában. 2019-ben alapító szerkesztője volt a MagyarJazz.hu internetes portálnak.

Több történelmi témájú kötet fűződik a nevéhez, társszerzője volt A jazz évszázada (2015) című könyvnek, amely alapvetően a műfaj 20. századi amerikai történetét meséli el. Szintén szerzője volt az 1956-os forradalmat feldolgozó A szabadság hullámhosszán és a Némi demokráciától a népi demokráciáig című könyvnek.

2014-ben megkapta a Pernye András-díjat, amelyet fotóművészeti, kritikai, újságírói, kiadói, koncertszervezői és egyéb, a dzsesszélet érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismeréséért ítél oda a Magyar Jazz Szövetség. 2022-ben Aranytoll Életmű-díjat kapott a MÚOSZ-tól.

Az egyik kezdeményezője volt a nemzetközi dzsessznap magyarországi megrendezésének.