Hamarosan elkészül Magyarország első állatvédelmi élmény- és oktatóközpontja
Rövid pórázra a kutyaütőkkel!
Amikor Lezsák Sándort meghívtuk Attila szobrának avatására, nem is sejtette, hogy nem a hunok fejedelméről, hanem egy hűséges kutya másáról kell majd lerántania a leplet – mesélte lapunknak széles mosollyal az arcán hazánk egyik legnépszerűbb állatorvosa, Király Péter. A Rex Állatsziget alapítója azonban nemcsak három évtizedes fennállásuk legviccesebb történeteit osztotta meg velünk, hanem beszélt nem mindig vidám hétköznapjaikról, a magyar állatvédelem helyzetéről és menhelyük legújabb attrakciójáról is. A Felelős Állattartás Háza nem csupán egy fergeteges élményközpont lesz, hanem az ország szemléletformáló bázisa.
Motoros ételfutár várakozik hétköznap délben a Rex Állatsziget bejáratánál. A fiatalember kezében szorongatott papírzacskót a mentett állatkák káposztásmegyeri birodalmának ura, Király Péter veszi át. Elsőre úgy tűnik, az ebédjét hozták meg, de amikor belenyúl a szatyorba, elbizonytalanodunk, mélyéről ugyanis egy bájos tengerimalacot húz elő. Kiflit – merthogy a megtaláló munkahelye után így nevezik el a parányi szőrgombócot – gazdái vélhetően megunták, ezért került az utcára, és esete sajnos nem példa nélküli: a menhelyen jelenleg is komoly kolónia él.
A Rex Alapítvány kutyaotthona magalakulása óta valóságos édenkertté nőtte ki magát, ahol fajra, nemre és a lábak számára való tekintet nélkül minden árva élőlény menedékre lelhet. Király Péter több mint harminc évvel ezelőtt, még állatorvosi pályafutása kezdetén szemelte ki a Duna egyik holtágánál fekvő helyszínt, és elhatározta, hogy olyan földi paradicsomot varázsol belőle, ahol ideiglenes otthont nyújthat az emberi felelőtlenség miatt hontalanná vált állatoknak, amíg felelős gazdit nem találnak nekik.
– Egyszer fölhívott minket egy hercegnő Németországból, hogy szeretne egy magyar vizslát. Jeleztük neki, hogy éppen van nálunk egy illegális szaporítótól elkobzott példány, azt örökbe tudná fogadni. Nagyon megörült, és megkért minket, hogy amíg érte tud jönni, tanítsuk be neki az alap vezényszavakat. De nem akárhogy! Németül, délbajor tájszólással. Nekünk pedig alapelvünk, hogy jó gazdához jó kutyát adjunk, ezért teljesítettük a hölgy kívánságát. Három héttel később begurult hozzánk egy Rolls-Royce-szal, és elvitte magával a kutyát a palotájába. Attila külön lakosztályt, sőt, még játszószobát is kapott, és 12 boldog esztendőt töltött megmentőjénél – osztja meg velünk egyik sikertörténetüket Király Péter, miközben mutatja az egykori védencük emlékére állított szobrot, amit maga Lezsák Sándor, a lakitelki népfőiskola alapítója avatott fel annak idején.
Nem véletlenül őt kérték fel a feladatra, Király Péter ugyanis szerette volna hasonló rangra emeltetni az állatotthont. No, persze nem az ebeket akarta ilyen magas szinten trenírozni, hanem azokat a gyereket, akik nap mint nap megfordulnak náluk. A Rex Állatszigetből népfőiskola ugyan nem lett, de az állatvédelemmel kapcsolatos szemléletváltásban így is óriási szerepet vállal: csak látogatásunk alkalmával hárombusznyi gyerek érkezett a helyszínre, hogy játékos módon sajátíthassa el a felelős állattartás szabályait.

– Nálunk az év minden napjára jut egy örökbefogadás. Kutyából idén annyi talált már gazdára, hogy lehetőségünk nyílt vidéki menhelyekről is átvenni állatokat. Macskából viszont háromszor több kötött ki nálunk, mint tavaly, most is telt ház van. Két kölyköt épp az állatok világnapja alkalmából tartott rendezvényünk ideje alatt raktak le egy lezárt dobozban a bejáratnál parkoló autók közé – meséli felindultan az amúgy mindig mosolygós és fáradhatatlan házigazda, miközben körbevezet minket a telepen. Noha elmondása szerint a jószágokkal való bánásmód sokat javult Magyarországon az elmúlt évtizedekben, a helyzet közel sem tökéletes, amit a rácsok mögé kerülő állatok száma és a bántalmazásukról szóló hírek sokasága is alátámaszt.
Király Péter legnagyobb reménye a fiatalokban van, hiszen mint mondja, az ő fejükben még könnyen el lehet hinteni a felelős állattartás magvait. Ugyanakkor esetükben sem elegendő már a puszta figyelemfelhívás, mélyreható szemléletformálásra van szükség. Az alapító naponta jár óvodákba és iskolákba előadást tartani, és ezek során ő is azt tapasztalja, az ifjúság ingerküszöbe sokkal magasabbra került: míg régen elég volt egy állatos posztert felmutatni nekik, hogy gondolatokat ébresszen bennük, ma már mindenképp magával kell vinnie valamelyik négylábú társát, hogy felkeltse a téma iránti érdeklődést. Az állatszigeten ez persze adja magát: a mentett kutyusok és cicusok mellett kecskékkel, birkákkal, baromfikkal, papagájokkal és olyan különleges kis árvákkal is találkozhatnak a gyerekek, mint például Zeusz, a sakál, akinek szüleit vadászok lőtték le. Az ilyen élmények pedig nem csak pillanatnyilag keltik fel a gyerekek érdeklődését. A tapasztaltak mély nyomot hagynak bennük, így otthoni környezetükben is továbbadják mindazt, amit az állatszigeten tanultak, önkéntelenül is terjesztve a felelős állattartás szemléletét. Erre pedig nagy szükség van, az érzékenyítést célzó hírek, szóljanak akár az állatkínzásokról, akár azok büntetéséről, nem jutnak el az ország minden pontjára. Elmaradottabb vidékeken, ahol az ilyenfajta bűncselekmények halmozottan fordulnak elő, általában fogalmuk sincs az embereknek, hogyan kell jól bánni egy élőlénnyel, és milyen következményei vannak, ha nem biztosítanak megfelelő körülményeket az állatoknak, netán bántják is őket.
Habár a Rex Állatsziget az elmúlt három évtizedben elméleti és gyakorlati szinten is rengeteget tett a hazai állatvédelemért, ez idáig főként az szja-felajánlásokból és magáncégek adományaiból tartották fönn magukat. Három évvel ezelőtt azonban rájuk kacsintott a szerencse. Heltay László karmester, aki az 1956-os forradalmat követően disszidált, és 40 évig külföldön élt, hazatérése után ellátogatott hozzájuk, megtetszett neki a hely és az ott dolgozók elhivatottsága, ezért hagyatéka egy részét az alapítványnak adományozta. Ennek köszönhetően indulhatott el az a nagyszabású beruházás, aminek keretében most a Felelős Állattartás Háza is épül. A projektbe az újpesti önkormányzat, majd az állatvédelmet időközben zászlajára tűző és arra milliárdokat áldozó kormány is beszállt, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványon keresztül, pályázati úton 40 millió forinttal támogatta a komplexum létrejöttét.

– Ha egyházi példával szeretnék élni, azt mondanám: a hívek megvannak, a katedrális már felépült, de a berendezési tárgyakat és a papokat még gyűjtögetjük – mondja Király Péter. Hozzáteszi, nemcsak pénzbeli, hanem természetbeni adományokat is örömmel fogadnak. Látogatásunkkor is folyamatosan csöng a telefonja, egyfolytában cégekkel egyeztet. Van, ahonnan burkolóanyagot kap, más csaptelepet, bojlert és munkalapot ajándékozna, egy neves autókereskedés vezérigazgatója az irodabútorait ajánlotta fel, míg egy másik cég dolgozói önként vállaltak takarítást a készülő kiállítócsarnokban. A Felelős Állattartás Házát a tervek szerint jövő februárban avatják fel, az ünnepélyes átadó előtt azonban egy konferenciának ad majd helyet, amelyre olyan pedagógusokat várnak, akik elkötelezettek az állatvédelem iránt, és annak oktatását szeretnék beleilleszteni az iskolai programba.
A leendő élményközpont egyébként már a felvázolt tervek alapján is elvarázsolt bennünket. A kiállítótérben interaktív módon mutatják majd be, hogyan szelídítette meg az ember a farkast, nyomon követhetjük a kutya törzsfejlődését, a vitrinekben elhelyezett tárgyak segítségével képet kaphatunk a kutyatartás történetéről, többek között láthatjuk majd annak az ókori csontváznak a replikáját is, amelyre Visegrád környékén leltek rá a régészek. Megismerkedhetünk továbbá az emberiség leghíresebb négylábú barátaival, és felfedezhetjük, hogyan csöppent bele kedvenc háziállatunk a művészetek világába. Sőt, képletesen belebújhatunk egy kutya bőrébe is, hogy megtapasztalhassuk, hogyan érzékeli a világot, miképpen látja és hallja a környezetét, VR-szemüveg segítségével pedig elrepülhetünk Skandináviába, ahol szánhúzó kutyákkal járhatjuk majd be a tajgát.
Apropó Skandinávia. Kevesen tudják, hogy ami nálunk erősen ajánlott, azt az északi országokban tiltják: Norvégiában, Svédországban és Dániában tilos ivartalanítani az állatokat. Csakhogy nincs is rá szükség, mivel skandalumnak számít, ha valaki hagyja elkóborolni az állatát. Király Péter bízik benne, hogy a Felelős Állattartás Házával sikerül majd ezt a szemléletet Magyarországon is meghonosítani. Az áldozatos munkájáért nemrégiben kitüntetett állatorvos szerint a megelőzés mindig egyszerűbb és hatékonyabb, mint a már meglévő probléma orvoslása. Ha az állatsziget a jövőben az ország szemléletformáló bázisává válhatna, ahová nemcsak a fővárosból, hanem a hátrányosabb helyzetű régiókból is eljuthatnának a gyerekek, az sokat segíthetne, hogy a jövőben kevesebb állat kerüljön rácsok mögé.
