Hogyan került egy zebra a Műcsarnokba?

Szőcs Miklós, azaz, ahogyan a művészvilágban mindenki ismeri, TUI annak ellenére lett autodidakta művész, hogy felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Rövid időn belül kiderült azonban, hogy a merev szabályrendszereket nem neki találták ki, így abbahagyta tanulmányait, és attól kezdve a saját útját járta, a mesterségbeli tudást évek tapasztalása útján sajátította el.

– Engem a magányos út üvegharangja alatt sosem érdekeltek az irányzatok, trendek, divatok; fel sem merült bennem, hogy bármilyen művészeti csoportosuláshoz szegődjek – vallja Szőcs Miklós TUI, aki alkotásait gyakran különleges, ritka faanyagokból, így például olyan nemes fajtákból, mint az afrikai dió, a törökmogyoró, a citrom, a cédrus vagy a mahagóni, illetve rétegelt lemezekből készíti. Persze először egyszerűbb tárgyak megformálásával kezdte, hiszen meg kellett tanulnia az „anyagot”, ami hosszú évek kísérletezése után egyre inkább engedelmeskedett akaratának. Készülő műtárgyai sokáig megőrizték használati funkcióikat, kisebb bútorok, játékok, hintalovak, sakkfigurák, marionettbábok kerültek ki a keze alól.

Munkásságának nagy fordulópontja akkor következett be, amikor elolvasta Thor Heyerdahl norvég felfedező Húsvét-szigetről írt könyvét, amely a sziget hatalmas moai-szobrainak történetét és spirituális hátterét mutatja be. Művészi fejlődésében szintén meghatározó szerepet játszott thaiföldi utazása, amikor is azzal szembesült, hogy a műalkotások nem elszigetelten léteznek, hanem mindig valamely kulturális-közegbe ágyazva értelmezhetők. Művészete ugyanakkor nem kötődik konkrét vallási tradícióhoz, hanem egyszerre merít a keleti és a nyugati magas kultúrákból, keresi az ezek között lévő átjárhatóságot, a különféle eszmerendszerek közös alapját.

– Egy ideje munkáim voltaképpen edények, melyek minden formai attraktivitásukkal együtt csak mintegy foglalatát, héját képezik a bennük önmagát kinyilvánító magasabb, láthatatlan erőtérnek. Ennek érdekében szemléleti tisztaságra és technikai tökéletességre törekszem – mondja.

Míg TUI az 1990-es években különféle állatfigurák (zebra, teknős, béka, leguán, pávián, gepárd és a csúcsmű a Jaguár) ábrázolásával kísérletezett, a 2000-es évektől egyre inkább az elvontabb formák felé fordult, jóllehet a figuralitást sohasem tagadta meg teljesen.
A Műcsarnok Impulzusok című kiállításán ízelítőt kaphatunk Szőcs Miklós TUI életművének egyes korszakaiból, a következetesen autonóm alkotói pályájáról.