Különböző adatkiszivárgásokból származó információkat, például e-mail-címeket, felhasználóneveket, jelszavakat lehet keresni a LeakBase.la internetes oldalon. Ez önmagában nem lenne különösebben érdekes, az már annál inkább, hogy a weblapra október 31. este kikerült egy terjedelmes adatbázis, amely kereken kétszázezer nevet és hozzájuk tartozó megannyi adatot tartalmaz.

Hirdetés

A lista megnevezése alapján a brutális mennyiségű adat a Tisza Párt mobiltelefonos alkalmazásából, a Tisza Világból szivárgott ki. Az adatbázisban nevek mellett a hozzájuk kapcsolódó felhasználónév, e-mail-cím, lakcím és telefonszám olvasható, valamint sok, más jellegű információ is.

Egy hónappal ezelőtt már megjelent egy lista a világhálón, abban nagyjából húszezer személy neve szerepelt, az adatok szintén a Tisza Világ applikációból kerültek nyilvánosságra. Arról az adatbázisról rövid úton kiderült, hogy valódi – írja a Magyar Nemzet.

A mostani, kétszázezer nevet tartalmazó lista kapcsán a lap cikke szerint szélesebb bizonyosság egyelőre nincs, de érdemes megemlíteni egy magyar számítástechnikai szakportálon megjelent bejegyzést, amire a hétvégén hívta fel a lap a figyelmet.

A hardverteszteket, híreket és közösségi fórumot kínáló Prohardver.hu oldalra november elsején került ki egy szöveg – ami azóta egyébként el is tűnt – ezzel a címmel: „Kiszivárgott a LeakBase fórumon a Tisza Világ 200 000 felhasználója”. A bejegyzés írója kifejtette, hogy magát és ismerőseit is megtalálta az adatbázisban, és szerinte látszólag nem más helyekről összeszedett adatokról van szó.

„A regisztráció időpontja is stimmel. […] Ezek tényleg létező fiókok, a becenevek is egyeznek”

– írta, megjegyezve, a listában még az is szerepel, hogy inkognitó módban van-e a fiók.

A bejegyzés szerzője láthatóan elmerült az adathalmazban, leírta ugyanis, hogy az elején teszteléshez, fejlesztéshez használt fiókok, valamint belső körös szereplők, például adminok találhatóak.

Utána nagyjából harmincezer olyan fiók következik a listában, amelyet a Tisza Világ alkalmazás elindulása, vagyis szeptember 9. előtt hoztak létre. Ők önkéntesek lehetnek, akiknek meghívót küldtek az applikációba. A bejegyzés közzétevőjének feltételezése szerint 166 ezer fiók lehet átlagos. Írása végén az álnevet használó illető kifakadt: „Már tényleg SENKIBEN nem lehet megbízni?!?!

A masszív szivárgás híre szombaton megjelent a Redditen is. A bejegyzést azóta törölték, de a kommentek még olvashatók, ezek között pedig olyanok is akadnak, amelyek szintén azt erősítik, hogy a kétszázezres lista valós adatokat tartalmaz, vagyis valóban a Tiszától szivároghatott ki.

„Sajnos én is találtam benne ismerőst”

– olvasható az egyikben, amelynek szerzője ugyanakkor adatlopásra gyanakszik. Egy másik kommentelő úgy fogalmazott: „A leak sajnos nem kamu, mielőtt letiltották a posztot r/programmingHungary-n, én is belenéztem, ismerősöket is megtaláltam benne. Írtam a TISZA központi címére e-mailt, bár gondolom ha kidumpolták az egész adatbázisukat, akkor tudnak róla ők is.”

Botrányok övezik a tisza alkalmazását

Magyar Péter pártja szeptember 9-én jelentette be, hogy Tisza Világ néven mobiltelefonos alkalmazást indított, ám már rögtön az első napokban súlyos adatszivárgás történt: az applikációból a Tisza Párt közel húszezer szimpatizánsának személyes adatai kerültek ki az internetre. A botrányt október 6-án kirobbantó Index arról is írt, hogy a Tisza applikációját ukránok fejleszthették, akik a működtetésében is részt vehettek. Mindezek a körülmények sokakat arra engedtek következtetni, hogy akár több százezer magyar adatai is ukrán kézbe kerülhettek.

A botrány kirobbanása után két nappal azzal állt elő a Tisza alelnöke, hogy a nyilvánosságra került adatbázis manipulált, emellett Radnai Márk összehangolt titkosszolgálati akciót is emlegetett.