Bajban van Amerika, jégtörőkre lenne szüksége, de nem képes legyártani
Elkezdődött a nagyhatalmak versengése az Északi-sarkvidékért, miközben az Egyesült Államok egy igen fontos területen tehetetlenül áll: mindössze két elavult jégtörőt tud felmutatni. Ezt a csorbát ráadásul házon belül nem is tudják kiköszörülni egyik napról a másikra, ezért inkább Finnországtól vásárolnak hajókat és technológiát.
Történelmi jelentőségű, 6,1 milliárd dolláros megállapodást írt alá a napokban az Egyesült Államok és Finnország: az amerikai parti őrség tizenegy új jégtörőt szerez be, hogy megerősítse az ország jelenlétét az Északi-sarkvidéken, és csökkentse Oroszország dominanciáját a sarkkörön túli vizeken. A program olyan képességet éleszt újjá, amelyet Amerika évtizedekkel ezelőtt elveszített.
A Donald Trump és Alexander Stubb találkozóján született megállapodás értelmében négy hajó Finnországban, hét az Egyesült Államokban épül majd, de mind a tizenegy finn technológiai alapokon nyugszik. Az első egység 2028-ra készülhet el. Az új típusú hajók – az úgynevezett Arctic Security Cutterek – a világ egyik legfejlettebb jégtörő-platformjai lesznek, képesek többméteres jégréteget áttörni, helikoptereket fogadni, és akár fegyverrendszerek beépítésére is alkalmasak.
A konstrukció lényege, hogy a finn tapasztalat gyorsítja az amerikai flottaépítést, miközben a know-how fokozatosan „hazatér” az amerikai iparba. Trump elnök memorandumában nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva felmentést adott az alól a törvényi kötelezettség alól, hogy a Parti Őrség hajói kizárólag amerikai hajógyárakban készülhetnek. A döntés ezzel hat évtizedes tabut tört meg, és új távlatot nyitott az amerikai sarkvidéki stratégiában.
Nem véletlenül lett éppen most ennyire sürgős a beszerzés. A háttérben egy régóta húzódó strukturális gyengeség áll. Az Egyesült Államok hajóépítő ipara a hetvenes évektől kezdve fokozatosan elveszítette nemzetközi versenyképességét, miután Japán, Dél-Korea és Európa államilag támogatott gyárai sorra elhódították a megrendeléseket. Az amerikai jégtörő-gyártás különösen súlyosan érintett ágazat volt: a kevés és költséges megrendelés miatt a termelés gyakorlatilag megszűnt, a szaktudás pedig lassan eltűnt.
Ez a helyzet mára különös technológiai paradoxonhoz vezetett: a világ tengereit uraló szuperhatalom nem rendelkezik a szükséges képességgel saját sarkvidéki környezetre optimalizált hajóinak megépítésére. Jelenleg mindössze két működő jégtörője van: az egyik, a Polar Star 1976-ban épült, a másik, a Healy, 1999-ben. Mindkettő elavult, miközben az orosz flotta már több mint negyven működő egységgel rendelkezik, köztük nukleáris meghajtású monstrumokkal, amelyek egész évben képesek a Jeges-tenger átszelésére.
Az amerikai–finn megállapodás tehát iparpolitikai újrakezdés is: az Egyesült Államok ennek révén visszaszerzi azt a gyártási tudást, amelyet saját hanyatlása során külföldre engedett. A finn hajógyárakban épülő első négy hajó a „tanulóidőszak” lesz – ezek tapasztalatai alapján a fennmaradó hét már amerikai üzemekben készül majd.
Ez a hír egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy sarkvidéki térség az elmúlt években a nagyhatalmi versengés új színterévé vált. Az olvadó jégtakaró nyomán megnyíló új hajózási útvonalak – például az Északi-tengeri Útvonal – stratégiai jelentőségűek, hiszen lerövidítik az Európa és Ázsia közötti tengeri szállítási időt, és hozzáférést nyitnak hatalmas mennyiségű, eddig elérhetetlen olaj-, gáz- és ásványkincs-készlethez.
Aki uralja a sarkvidéki hajózási útvonalakat, az gazdasági és katonai előnyt szerez a globális erőviszonyokban. Ebből a szempontból a jégtörő nem egyszerűen technológiai eszköz, hanem geopolitikai fegyver: nélkülük sem az energiahordozók kitermelése, sem a szuverenitás tényleges gyakorlása nem lehetséges az északi vizeken.
Oroszország ennek jelentőségét már régen felismerte. A Murmanszkból és Szentpétervárból induló flotta jelenleg a világ legnagyobb jégtörőkapacitását vonultatja fel. Márpedig a Kreml a hajókat nemcsak gazdasági, hanem katonai célokra is felhasználja: felderítésekhez, utánpótlás-szállításra, sőt, a NATO-hoz közeli tengeri zónák ellenőrzésére is.
Az Egyesült Államok most próbál versenyre kelni ezzel az előnnyel – de szemlátomást egyedül nem megy. Létezik ugyan saját projektjük, amely jégtörők fejlesztését és gyártását célozza, de az egyelőre túl költséges, és biztosan nem hozna eredményt 2030 előtt.
A döntés politikai súlya óriási. A megállapodás üzenet Oroszországnak és Kínának, hogy az Egyesült Államok visszatér az északi vizekre. Miközben Moszkva egyre nagyobb befolyást épít ki a Jeges-tenger hajózási folyosóin, Peking pedig az „arktiszi selyemút” koncepcióját építgeti, Washington most világossá tette: eszében sincs kimaradni.
